Mijatovics is megy

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.05.21. 00:09
Címkék

Néhány hónap leforgása alatt megbukott a két bajnoki címmel és spanyol Szuperkupa-győzelemmel fémjelzett Real Madrid-éra két vezéralakja. Ramón Calderón elnök még februárban mondott le, amikor kiderült, hogy csalással (finomabb verzió szerint a közgyűlés befolyásolásával) tartotta meg a helyét a királyi gárdánál, most pedig Predrag Mijatovics sportigazgatónak is megköszönték az együttműködést.

Az 1998-as BL-döntő egyetlen góljának szerzője (Real Madrid–Juventus 1–0) Calderónnal érkezett, de most neki is mennie kell, mert elsősorban őt okolják a 2008–2009-es szezon sikertelenségéért. (Arrafelé a bajnoki ezüst meg a BL-nyolcaddöntő bőven az.) Ugyan a Real-vezérkar óriási tiszteletkörök közepette búcsúzott tőle („Köszönjük szépen Mijatovics úr profi munkáját, és minden jót kívánunk neki a jövőben”), de az elhibázott átigazolásokat aligha feledik. Rubén de la Red, Rafael van der Vaart vagy a télen megváltóként kezelt Julien Faubert is csalódást okozott, igazi telitalálat meg nem volt a szezonbeli vételek között.

A sajtó szerint Mijatovics elküldése előrevetíti Juande Ramos vezetőedző távozását is. A tréner szerződése június 30-án lejár, vele ugyebár semmit sem nyert a Madrid, az újabb galaktikus birodalomról álmodozó Florentino Pérez elnökké választása esetén nagyobb nevet akar ültetni a kispadra.

Legfrissebb hírek

Már kétszer is betaláltak a hollandok, de még mindig csak a németek szereztek szabályos gólt

Minden más foci
19 perce

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
40 perce

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
41 perce

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
58 perce

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
1 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája