Fináléban az Atomerőmű

2009.05.21. 00:09
Címkék
A harmadik meccset is megnyerte az Atomerőmű a Falco ellen, így bejutott a bajnoki döntőbe.

Pont került a párharc szombati, botrányos körülmények között fél perccel a lefújás előtt félbeszakadt mérkőzése végére. A szövetség fegyelmi bizottsága kiosztotta a büntetéseket, a Falco játékosai közül Lakatos Péter két meccsen nem léphet pályára, ráadásul százezer forint büntetést is kell fizetnie, Kálmán Lászlónak ötvenezret kell leszurkolnia, ha az év végéig még gond adódik vele, a paksi Michael Englishnek viszont kétszázezer forintja bánja a torzsalkodást, két mérkőzésre szóló eltiltását viszont a bizottság december 31-ig felfüggesztette.

Nagy kérdés volt, hogy a botrány mennyire maradt meg a fejekben, különösen úgy, hogy a Falcónak ez az összecsapás jelentette az utolsó szalmaszálat.

A tét láthatólag mindkét csapatot nyomasztotta. Jó és rossz periódusok váltották egymást, a Paks két perc alatt elhúzott 7–0ra, öt perccel később viszont már 7–15 állt az eredményjelzőn. A második negyedben a Falco tizennégy ponttal is vezetett, ám végül egyetlen kosárnyi előnnyel zárta a játékrészt.

A vendégek a harmadik negyedben öt percig nem találtak a gyűrűbe, a házigazdák viszont a palánk alól és távolról is rendre eredményesek voltak, kemény védekezésük felőrölte a Falcót, amely így képtelen volt leghatásosabb fegyverével, a magabiztos támadójátékkal élni. Ekkor el is dőlt a találkozó sorsa, mert a hátralévő időben a bajnoki cím védője derekasan küzdött ugyan, ám szemlátomást maga sem hitt abban, hogy a hirtelen megnőtt hátrányból feltápászkodhatna. Az utolsó dudaszót követően joggal ünnepeltek a paksiak: a csapat vetélytársát minden tekintetben felülmúlva jutott döntőbe.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 az Atomerőmű javára

Legfrissebb hírek

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
18 perce

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
28 perce

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
48 perce

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
8 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
8 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
8 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik