Cavendish másodszor

K. E.K. E.
2009.05.21. 00:09
Címkék

Irány a tengerpart!

No, nem a nagy meleg miatt volt ez a kerekesek jelmondata a Giro d’Italia 11. szakaszán – a szerdai etap ugyanis Torinóból indult, hogy aztán 214 kilométer megtétele után Arenzanóban fejeződjön be, vagyis több hosszabb szakaszon keresztül a Ligur-tenger partján tekertek a versenyzők.

A csodálatos környezetben már nekik is leginkább a kikapcsolódás járhatott a fejükben, nem utolsósorban azért, mert csütörtökön rövidnek nemigen nevezhető, 60.6 kilométer hosszú egyéni időfutam vár a mezőnyre, amely sok mindenről dönthet az Olasz körverseny idei végkimenetelével kapcsolatosan.

Ám mielőtt elvonulhattak volna pihenni a kerekesek, be „kellett” fejezniük az etapot. A mezőny együtt tekert az utolsó kilométeren, így sprintbefutó döntötte el a végső sorrendet. A felvezetés, a „vonatozás” a Team Columbiának sikerült a legjobban, ez pedig a brit Mark Cavendish második szakaszgyőzelmét jelentette az idei Giro d’Italián.

A főmezőnnyel azonos idővel célba érkező, a 78. helyen tekerő olasz Danilo Di Luca is boldog volt az etap végén – joggal, hiszen megőrizte az összetett verseny első helyét jelképező rózsaszín trikót és 1:20 perces előnyét az orosz Gyenyisz Mencsovval szemben.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
2 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája