Semmi sem változott…

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2009.05.18. 01:18
Címkék
Kovács Katalin és Janics Natasa simán győzött az olimpiai távon a szolnoki verseny utolsó napján. Ám nem maradtunk vita és visszalépés nélkül sem.

Janics Natasa öt percen belül két szer tette meg a rajt és a cél közötti ötszáz méter nagy részét, és másodikra igencsak elfáradt. Nehezen szedte a levegőt, és maga is elcsodálkozott, mennyire ver a szíve.

Mentségére szóljon: ekkor már a parton teljesítette a távot. Szaladva. Sőt: „Kétszázig sprinteltem” – árulta el, mielőtt félig tréfásanmegfogadta volna, ezentúl rendszeres futóedzéseket is beiktat a felkészülésbe.

Pedig már az első etap is igen gyorsra sikeredett. A szolnoki Sun-kupa felmérő és válogatóverseny utolsó napjának délelőttjén a női párosok 500 méteres futamában ugyanis Kovács Katalinnal egy hajóban meggyőző fölénnyel, kétszeres olimpiai bajnok kettőshöz méltóan utasították maguk mögé a mezőnyt, amelyben nem indultak Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, miután a válogatottba kerüléshez úgyis az egyeseredmények számítanak.

„Először mentünk az idén pályát, és jól sikerült, pedig csak harmadszor ültünk össze ebben az évben”– értékelt zihálva Janics,

akinek az eredményhirdetéshez kellett immár gyalogszerrel viszszaszáguldania, miután párjával előbb visszaeveztek a csónakházakhoz. „Nem voltunk fáradtak, jó érzéssel szálltunk ki a hajóból, és ez mindenképpen pozitívum” – tette hozzá Kovács, aki ugyanakkor a szombati egyesben történtek miatt (ő negyedik, Janics ötödik lett) azért nem volt felhőtlenül boldog, sőt. „Eveztem már jobban is… De a legfontosabb verseny, az Európa-bajnoki és világbajnoki válogató öt hét múlva lesz, arra készülünk, dolgozunk tovább” – mondta.

Amilyen fölénnyel nyertek Kovácsék a hölgyeknél, olyan szoros volt a férfi kajak párosok 500-as versenyének befutója. Gönczy Gábor és Szalai Tamás hatalmasat hajrázott, ami arra volt elég, hogy éppen utolérjék klubtársaikat, Dobos Andrást és Kökény Rolandot. Holtverseny lett a vége, így az a furcsaság állt elő, hogy a Domino-Honvéd négy versenyzője lett egyszerre aranyérmes.

Két és fél órával később Gönczy és Kökény már egy hajóban evezve lett első ezren. „Kökszi jó volt” – indokolta a sikert szerényen a fiatal Gönczy, aki elmondta, tavalyi, rosszul sikerült éve után reménykedett a jó eredményben, még ha duplázásra nem is számított.

Dupláztak Sáfránék is: Mihály és Mátyás ötszázon és ezren is diadalmaskodott párosban. „Remek visszajelzés volt, hogy jó úton járunk, bár az utolsó futamot már nem élveztük annyira – tíz pályát mentünk a hét végén” – mondták egymás szavába vágva.

Délutánra maradtak a 200 méteres finálék, amelyek kapcsán a fő beszédtémát az szolgáltatta, hogy a Fábiánné-féle csoport tagjai visszaléptek a versenytől. A Honvédnál ugyanis félreértelmezték az előre kiadott válogatási szabályokat (pontosabban egy később elküldött kapitányi körlevelet), így nem nevezték egyesben Kovácsot és Janicsot – azt hitték, elég a páros. Az olimpiai bajnok kettős viszont emiatt a szegedi világkupán sem indulhatott volna a legrövidebb távon. A verseny előtt három órával ezért pótlólag nevezni akartak, és a szövetség szakmai bizottságának egyöntetű támogatása mellett Storcz Botond szövetségi kapitány élt azon jogával, hogy soron kívül engedélyezze az indulásukat. A döntéssel elégedetlen edzőnő válaszul minden egységét visszaléptette. Janicsék nyertek – de így nem volt valódi a verseny…

A kapitány a viadal után kialakítja a csapatot a jövő heti, poznani (itt a fiatalok képviselik a magyar színeket) és a két héttel későbbi, szegedi Mol-világkupára, de a névsorra kedden még az elnökségnek is áldását kell adnia. Az Eb- és vb-részvételről pedig az öt hét múlva rendezendő válogató dönt. Remélhetőleg békésebb hangulatban…

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 perce

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
26 perce

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
35 perce

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
40 perce

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
1 órája

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
1 órája