Három év alatt jutottak az aranyig

2009.05.18. 23:02
Címkék

Svájc, Portugália, Franciaország, Törökország, Oroszország és a legutóbbi két tornát megnyerő Spanyolország után Németország is feliratkozott a 2002 óta kiírt U17-es Európa-bajnokságok győzelmi listájára. A „kis Nationalelf” Magdeburgban a viadalok történetének legnagyobb létszámú közönsége, 24 ezer néző előtt hosszabbítás után 2–1-re (góllövők: Lennart Thy, Florian Trinks, illetve Luc Castai-gnos) verte meg Hollandiát.

Nem is annyira a győzelem ténye, inkább az odavezető út az érdekes: a hazai Eb-re nevezett 18-as keretből 14 játékost már 2006 nyarán, a szövetség (DFB) nyári táborában kiválasztottak. A Kaiserauban és Bad Blankenburgban tartott esemény rangjára jellemző, hogy a DFB mind a 24 regionális tagszövetségének válogatottja megjelent. A közös munkát még Bernd Stöber edző irányításával kezdte a csapat, 2007. április 20-án vele játszotta első mérkőzését is (élő televíziós közvetítés mellett 4–1-re legyőzte Svájcot), aztán Stöber az edzőképzésre váltott, az együttes pedig a mostani kapitány, Marco Pezzaiuoli kezébe került.

Ő 2007-ben még egy válogatót tartott, aztán megkezdte a felkészülést a hazai tornára. A „kicsik” 2009-ben mindössze egy gólt kaptak az Eb előtt, a tornán pedig öt meccsen kettőt. Cserébe viszont rúgtak tizenhármat, és ötből ötöt nyerve (a finálét ugyebár hosszabbításban) célba értek. „Nemcsak az eredmények tekintetében, de az egyéni képességek és a személyiségfejlesztés terén is elértük céljainkat. Látható, hogy sokkal képzettebbek játékosaink, mint az előző évjáratokban. A világelit a célunk” – mondta a döntő után Matthias Sammer, a DFB sportigazgatója.

Csak három évig kellett kitartani egy koncepció mellett.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
3 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
4 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
4 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
4 órája