Az elnök évente átlagban 80 millió dollárt költ a klubra

2009.05.18. 23:02
Címkék

Az Ukrajna gazdasági és politikai életében is jelentős befolyású Rinat Ahmetov 1996. október 11-én foglalta el a Sahtar Doneck elnöki székét, és azóta évente átlagosan 80 millió dollárt pumpál(t) az ország leggazdagabb klubjába. Egy évtizede megnyitotta kapuit az ultramodern donecki futballakadémia, rá egy esztendőre megérkezett a klubhoz az első légiós (a román Marian Aliuta), az igazán nagy áttörést azonban a 2004-es év hozta meg, amikor Ahmetov szerződtette az európai hírű román szakembert, az együttest azóta is irányító Mircea Lucescut. A 64. életévében járó szakvezető eddigi donecki munkásságát három bajnoki cím, két Szuperkupa-, illetve egy Ukrán Kupa-győzelem fémjelzi, s ő lehet az, aki megajándékozza a Sahtart a klub történetének első európai trófeájával.

Lucescu 2005 januárjában Jádson igazolásával kezdte meg a brazil légiósok összegyűjtését, őt Fernandinho követte augusztusban, majd 2007 nyarán két hónap alatt a bányászcsapathoz csábította Ilsinhót, Luíz Adrianót és Williant, valamennyiüknek legalább négyéves szerződést, no meg Ahmetovon keresztül tisztességes fizetést kínálva. Willian 14, Ilsinho 10, Fernandinho 7.8, Jádson 5, Luíz Adriano pedig 3 millió eurójába került a 42 esztendős tulajdonosnak.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
1 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
1 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
1 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
1 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
1 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2 órája