Csúcstartók a csúcson

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2009.05.17. 01:59
Címkék
Az Arsenal elleni döntetlennel biztossá vált a Manchester United 18. bajnoki címe, mellyel Sir Alex Ferguson együttese beérte az örökranglistát vezető Liverpoolt. A skót menedzser a lefújás után elmondta, esze ágában sincs visszavonulni.

„Bízom benne, hogy az Arsenal megszorongatja a Manchester Unitedet. Semmiképp sem mondok le a bajnoki címről, mindig pozitívnak kell lennünk” – mondta Rafa Benítez, az éllovast üldöző Liverpool mestere. A spanyol szakember fejében biztosan sokszor visszhangzott a mondás, miszerint a remény hal meg utoljára, ám a legnagyobb udvariassággal is a valóságtól elrugaszkodottnak kell neveznünk a szavait, hiszen a BL-döntőben is érdekelt MUnak mindössze egy pontra volt szüksége az utolsó két fordulóban ahhoz, hogy sorozatban harmadszor is a Premier League élén végezzen.

A United nem is hagyta a befejező játéknapra a döntést: az „ágyúsok” elleni 0–0 elegendőnek bizonyult az újabb bajnoki címéhez, amelyet természetesen még az sem árnyékol be, hogy felejthető találkozót követően jöhetett az ünneplés. A szombati összecsapás legemlékezetesebb pillanatai közé talán csak azt jegyezhetjük fel, amikor a partjelző tévesen lest intett egy ígéretes Cristano Ronaldo-kiugratásnál, míg a hajrában Cesc Fabregas lőtt kapufát (ujjheggyel Edwin van der Sar is beleért a labdába).

Sir Alex Ferguson ennek ellenére tűkön ülve várta a lefújást, majd az ünneplés után megjegyezte, a kismillió trófea ellenére sem akarja letenni a lantot: „Életem leghosszabb kilencven percén vagyok túl, de végül csak meglett a bajnokság. Remek csapatom van, akár két együttest is pályára küldhettem volna az Arsenal ellen. Sajnos ezért is kellett olyan fantasztikus játékosoknak a padra ülniük, mint Paul Scholes vagy Dimitar Berbatov. Egyáltalán nem szándékozom még viszszavonulni, csak az egészségi állapotomon múlik, mikor hagyom abba az edzősködést.

És hogy minek köszönhető az újabb diadal? Elsősorban annak, hogy a Unitednek van a legerősebb játékoskerete az angol csapatok közül, másfelől a többször is botladozó Poollal ellentétben a „vörös ördögök” szinte mindig hozták a kötelezőt, de persze a sorozatban kapott gól nélkül zárt 14 bajnokinak is nagy szerepe volt a végső győzelemben. Az együttes tartására jellemző, hogy több alkalommal sikerült fordítania – elég csak a legutóbbi, Wigan elleni mérkőzésre (2–1) gondolni, esetleg a Tottenham legázolására, úgy, hogy a londoniak két góllal is vezettek az Old Traffordon.

A The Times egyébként az Arsenal elleni meccs után összeállított egy húszas listát arról, hogy a bajnoki cím szempontjából melyek voltak a 2008–2009-es idény döntő momentumai. Ezek között található többek között Luiz Felipe Scolari kinevezése a Chelsea élére (és az MU 3–0-s győzelme a „kékek” ellen), Arsene Wenger elmaradt nyári bevásárlása, a fiatal Federico Macheda győztes gólja az Aston Villa ellen, a Liverpool döntetlenje a Stoke-kal vagy a 35 éves Ryan Giggs, aki a szezonban egyre többször kapott szerepet középső középpályásként.

Ha már Benítezzel kezdtük a cikkünket, zárásképp érdemes megemlíteni, hogy a spanyol januárban bírálta Fergusont, hozzátéve: hiába vezették be Angliában a játékvezetők tiszteletét hangsúlyozó Respect-kampányt, az FA többször is eljárást indított a skót ellen, „...és ez tény”.

Az edző eme nyilatkozatára, illetve arra reflektálva, hogy a bajnoki címek számát tekintve az MU beérte a Liverpoolt, a következő felirattal díszített zászlót lógatták ki a manchesteriek hívei az Old Traffordon: „Történelmet írunk, és ez tény.”

Legfrissebb hírek

Ezen a napon történt: Van Persie híres fejesével indult a hollandok nagy spanyolverése

Foci vb 2026
3 perce

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
14 perce

Beszólt az olaszoknak a FIFA elnöke

Foci vb 2026
15 perce

Julián Quinones, Mexikó hőse

Foci vb 2026
27 perce

Vb 2026: aki megelőzte Cristiano Ronaldót a szaúdi liga góllövőlistáján

Foci vb 2026
35 perce

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
52 perce

Vb 2026: Klose arra számít, hogy megdöntik a gólcsúcsát

Foci vb 2026
56 perce

Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik