Széllel szemben

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.05.04. 02:05
Címkék

„Hiányozni fogtok az A-csoportból!” Ezzel vigasztalnak bennünket. Szívmelengető, mindazonáltal tegyük fel gyorsan a kérdést: biztos, hogy ide valók vagyunk? Helyünk van az elitben akkor, amikor a budapesti Gyakorló Jégcsarnokból éppen most teszik ki végleg a hokisok szűrét? Érdemes nekünk egyáltalán a nagy világbajnokságról beszélnünk, miközben a magyar bajnokság ezüstérmes csapatának vezetői a Kanada elleni mérkőzést követően ezt az üzenetet kapták: „A Sportfólió felszólítja az UTE-t, hogy április 30-ig költözzön ki a Megyeri úti jégcsarnokból!”? Valóban a legjobbak között a helyünk úgy, hogy évtizedek hányattatásai után az utánpótlásnak nagy nehezen kilobbizott 170 millió forint után egyesek valóságos hadjáratot indítottak a sportág ellen? A magyar jégkorong-válogatott, mint hosszú évek óta, ismét megpróbálta – és történjék bármi, meg fogja próbálni a jövőben is! – a széllel szemben is. Álmait megvalósítva jégre léphetett a sztárok között, sőt markánsan letette névjegyét. A szlovákok és a fehéroroszok elleni játék láttán a szakemberek szuperlatívuszokban beszéltek a társaságról – és nem csak Szuper Levente miatt. A kiesést mindazonáltal nem kerülte, nem kerülhette el. A helyükért körömszakadtukig harcoló, A-csoportos rutinnal felvértezett riválisok tudták, mi a dolguk: megfizettették velünk a tanulópénzt. Bővebben kitérhetnénk, mennyire hiányzott Ocskay Gábor emberi nagysága és tudása, az utolsó másodpercekben kapott szerencsétlen gólra Szlovákiától, a játékvezetők ellenfeleket túlzottan tisztelő, a mieinkkel még csak ismerkedő magatartására, Fortuna elpártolására, a lényeg azonban a végeredmény: kiesett, de emelt fővel esett ki a csapat. Honfitársaink százezreinek szívébe lopta be magát, egyszersmind példát mutatott, az alázat és a becsület értéke jottányit sem kopott az életben. Viszont ahhoz, hogy a várhatóan átalakuló, fiatalodó együttes a jövőben ismét az A-csoportban játszhasson, és ott huzamosabb ideig megragadjon, hogy szórakoztathassa a 21. század sportágára egyértelműen vevő embereket, gyökeres változtatásokra lenne otthon szükség. Mert a válogatott meze nem csak a Kossuth tér 1–3. alatt található dolgozószobában mutat jól…

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
40 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
42 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
43 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
51 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik