MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2009.05.03. 02:26
Címkék
Szepesi György, a FIFA örökös tagja, korábbi MLSZelnök maga is lobbizott azért, hogy az általa minden idők legjobb játékosának tartott Puskás Ferencről góllövői díjat nevezzen el a FIFA. A 87 esztendős sportvezető az MLSZ-ünnepségek díszvendégeként mondott véleményt arról, mit jelent ez a díj Magyarországnak.

Végtelenül örülök, hogy valóság lett a tervből, amelyben mások mellett nagy érdemeket szerzett a témát a háttértárgyalásokon éveken át makacsul a felszínen tartó Bienerth Gusztáv, az MLSZ nemzetközi igazgatója. A legfőbb érdem persze magáé Puskás Öcsié, s aztán Sepp Blatteré, mert erre a döntésére is az a nagyvonalúság jellemző, amellyel a FIFA-t vezeti. Az elmúlt két évtizedben nem kényeztetett el bennünket a magyar futball jó eredményekkel, ebben a pillanatban ez a legnagyobb futballsikerünk, a Puskás-díj létrejötte, amely világraszóló, óriási dolog, a legtöbb, amit nemzetközi szinten most el lehetett érni. Ilyenre a futball és a FIFA történetében még nem volt példa. Nagyon boldogan hallottam a bejelentést, és hogy tanúja lehettem annak a nagyszerű pillanatnak, amikor Öcsi felesége Telkiben személyesen köszönte meg ezt a páratlan gesztust Sepp Blatternak, akinek az egész magyar futball hálás lehet.

Legfrissebb hírek

Korolovszky Gábor: A nagy csapatok ellen jobban megy

Labdarúgó NB II
11 perce

NHL: a Pittsburgh újabb meccslabdát hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
17 perce

NBA: söpréssel jutott tovább az OKC, a meglepetés kapujában az Orlando

Amerikai sportok
35 perce

A bárányok hallgatnak – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
1 órája

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik