Tóth még versenyben

2009.05.02. 02:28
Címkék

A magyarok szempontjából eddig minden a papírforma szerint alakult az 50. egyéni világbajnokságon Jokohamában, ennek minden előnyével és hátrányával.

Női egyesben például már csak Tóth Krisztina van versenyben a mieink közül, aki mellett mindössze két európai játékos jutott be a legjobb 16 közé – ennél többet nem is kell mondani a nyomasztó ázsiai fölényről. Tóth előbb egy selejtezős szlovén lányt, majd a török Melek Hut és a spanyol Zhu Fangot győzte le nagy csatában – az ő származását is ki lehet találni… A hétszeres Európa-bajnok Tóthnak (aki két éve a zágrábi vb-n a 32 közé kerülve lett a legjobb magyar egyéniben) a nyolcaddöntőben már nincs miért izgulnia, a sorsolás szeszélye folytán ugyanis a kilencszeres világ- és négyszeres olimpiai bajnok, Athénban és Pekingben is minden megnyerhetőt besöprő, gyakorlatilag legyőzhetetlen Csang Ji-ning lesz az ellenfele.

Ami a többieket illeti, Póta Georginának a szingapúri Szun Pej-pej, Lovas Petrának pedig előbbi honfitársa, Feng Tian-vej parancsolt megálljt a legjobb 64 között – egyiküknek sincs szégyenkeznivalója. Ahogyan Jakab Jánosnak sem: ő egyesben a második körben (azaz ugyancsak a legjobb 64 között) a világranglista-21., vb-bronzérmes és Európa-bajnok horvát Zoran Primoraccal szemben maradt alul nagy csatában.

A párosküzdelmekből már jobban jöttek ki a mieink: vegyes párosban Jakabot és Tóthot például az ötezer japán drukker buzdítása sem zavarta a hazai kedvenc Macudajra Kendzsi és Vakamija Miszako ellen, a legjobb 32 között azonban már nekik sem sikerült az újabb bravúr a szingapúri Jang Ce és Vang Jüe Ko ellen, pedig karnyújtásnyira voltak tőle: csak a hetedik szett döntött.

Póta és Tóth női párosa ellenben még talpon van: egy luxemburgi és egy thaiföldi duót legyőzve jutott be a legjobb 16 közé, ahol a hongkongi Csiang Hua-csun és Tie Ja-na vár rá. Anélkül, hogy bármire céloznánk, megemlítjük, hogy két éve épp Tie Ja-nát sikerült legyőzniük Pótáéknak a vb-nyolcaddöntőben, akkor még egy másik versenytársával párban…

Legfrissebb hírek

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Minden más foci
1 perce

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
2 perce

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
3 perce

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
7 perce

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
29 perce

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
44 perce

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
1 órája

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik