Törpéből óriás lett

„Még sohasem láttam, hogy Trochowski gólt fejelt volna” – mondta csapata 1–0-s győzelmével záruló Werder Bremen–Hamburg UEFA-kupa-elődöntő után Martin Jol, a vendégek vezetőedzője.

Mi csak annyit teszünk hozzá: nem csupán ő, más sem látott még ilyet. Piotr Trochowski profi pályafutása során ugyanis az „egyben” (legyen szó a Bayern Münchenről vagy a Hamburgról), illetve a német válogatottban sem fejelt még gólt. A csütörtöki összecsapást megelőzően 22 gólt szerzett a klubjaiban, valamennyit lábbal (tizenhármat akcióból, ötöt szabadrúgásból, négyet tizenegyesből – a találatok fontosságára jellemző, hogy hét-hét gól jelentett közülük vezetést vagy egyenlítést aktuális együttese számára), amiként a Nationalelfben elért egyetlen gólja is lövésből született (a Wales elleni vb-selejtezőn 20 méterről, jobbal lőtte ki a bal felső sarkot). Most viszont Guy Demel beadásából fejjel volt eredményes a Weserstadionban. Piotr Trochowski 169 centi, a brémai védelmet viszont négy langaléta alkotta: Clemens Fritz 183, Per Mertesacker és Naldo 198-198, Sebastian Boenisch pedig 191 centire nőtt.

„Na jó, de én kétszázötven centis voltam a fejes pillanatában – vigyorgott a lefújás után Trochowski. – Karrierem első fejes gólja volt, remélem, még lesznek követői. Ha minden jól megy, ráadásul a szerencse is melléjük áll, a kis emberek is fejelhetnek gólokat. Én is éreztem, hogy odaérhetek a beadásra, oda is értem, passzolt is minden.”

Trochowski gólja egyúttal elégtétel is volt a HSV-nak, hiszen a 18 nap leforgása alatt lejátszott második északnémet derbi gyógytapasz volt az első ütközet sebeire is: egy héttel korábban ugyanis éppen a Werder fosztotta meg a Hamburgot a triplázás (bajnoki cím, Német Kupa- és UEFA-kupa-győzelem) lehetőségétől. Trochowski azon a meccsen csereként játszott („Az edző szerint kellett egy kis pihenő, én ugyan nem éreztem fáradtságot, de elfogadtam a döntését” – emlékezett vissza a karmester), de amint elmondta, most nem érez elégtételt, hogy éppen az ő góljával sikerült revánsot vennie csapatának a nagy riválison.

Ráadásul az 1–0-s hamburgi győzelem már-már a továbbjutást is garantálja, elvégre az UEFA-kupa (illetve a jogelőd VVK) elődöntőjében mindössze egyszer fordult elő, hogy a vendégként előnyt szerző együttes hazai közönség előtt búcsúzzon. Az 1969–70-es VVK-ban az Internazionale ugyan Roberto Boninsegna góljával 1–0-ra nyert Brüsszelben, a visszavágón viszont az Anderlecht Gerard Bergholtz duplájával egy félidő alatt ledolgozta hátrányát, és bekerült a fináléba. (Ahol viszont az Arsenallal szemben nem tudta megtartani a Parc Astridban kicsikart kétgólos fórját.)

Jóllehet Hamburgban még senki sem mer a továbbjutásról beszélni, aligha lepődnénk meg, ha csütörtökön már az elején viszonoznák a brémai drukkerek köszöntését. Utóbbiak „Wir fahren nach Berlin” („Mi megyünk Berlinbe” – utalás a Német Kupa döntőjének helyszínére) rigmusokkal fogadták a hamburgiakat, akik minden bizonnyal már gyakorolják a „Wir fahren nach Istanbul” rigmust.

Csak mert az UEFA-kupa fináléját meg Isztambulban rendezik.