Tóth Edmond: Időben reagáltunk és keményen beleálltunk

SZ. Z.SZ. Z.
2026.04.28. 11:47
null
Tóth Edmond szerint csapata felvette a versenyt a bosnyákokkal (Fotó: Szabó Miklós)
A Mol Tatabánya KC-nak csak két gól a hátránya a bosnyák Izvidjac Ljubuski elleni pénteki, Európa-kupa-visszavágó előtt. Az idegenbeli 33–31-es vereség után Tóth Edmond vezetőedző értékelte a látottakat.

Szorosan alakult mindkét elődöntős párharc első mérkőzése az Európa-kupában. A Tatabánya 3–0-val nyitott az Izvidjac Ljubuski „oroszlánbarlangjában”, ahol  a négyezer fanatikus szurkoló által űzött hazaiak hamar fordítottak.

„Tudtuk, milyen környezet vár ránk Ljubuskiban, de ezt igazán akkor érzi meg az ember, amikor a saját bőrén tapasztalja – mondta a meccs után Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője. – Csaknem négyezer szurkoló teremtett elképesztő atmoszférát, és nekünk is fel kellett vennünk az agresszivitást és küzdőszellemet, amit ez a balkáni stílus megkövetel. Örülök, hogy a csapat időben reagált erre, keményen beleállt a mérkőzésbe, és fel tudta venni a versenyt ilyen körülmények között is.”

A szünetben 17–16-ra a hercegovinai együttes vezetett, majd 24–20-ra meglépett. A hazaiak teljesítménye egyértelműen visszaesett, amikor az első sorának pihenőre volt szüksége és a kispadra került, a Bányász 25–25-re egyenlített. A végjáték mégis az Izvidjacnak sikerült jobban, így 33–31-es előnyből várhatja a pénteki visszavágót.

„Számunkra ez sok szempontból szokatlan közeg volt, ugyanakkor óriási tapasztalat a csapatnak. A mérkőzés képét nézve a kétgólos vereséget jó eredménynek tartom, mert teljesen nyitva maradt a továbbjutás kérdése. Úgy érzem, nagyon közel van egymáshoz a két csapat.”

Az első tatabányai évadában csapatát Magyar Kupa-döntőbe és minimum bajnoki bronzéremre vezető szakember bízik benne, hogy a második meccsen a Bányász-szurkolók támogatása jelentős pluszt ad majd nekik, és sikerül a fordítás és a továbbjutás. Az Európa-kupa másik elődöntőjében a Bognár Alexet is a soraiban tudó szlovén Celje 27–26-ra legyőzte a GRK Ohridot, tehát ugyanolyan őrült visszavágó várható Észak-Macedóniában, mint Tatabányán.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
RK IZVIDJAC LJUBUSKI (bosznia-hercegovinai)–MOL TATABÁNYA KC 33–31 (17–16)
Ljubuski, 4000 néző. Vezette: Fotakidisz, Kinadzidisz (görögök)
LJUBUSKI: Knezsevics – MELICS 10 (6), Odak 2, Misetic, Bebek 1, CESKO 8, SAHINOVIC 6. Csere: Alihodzic (kapus), Lukenda 2, Semic, Stijovic 2, Bubalo, Simic 1, Dedic, Ratkovic 1. Edző: Ivan Dzolic
TATABÁNYA: Andó – Rodríguez P. 3, Mosindi 2, Zsitnyikov 1, Vajda H. 3, Éles B. 2, Krakovszki B. 4 (3). Csere: Székely M. (kapus), Taleszki 1, Grigoras 2, SZTRAKA 3, Plaza 3, PAPP T. 3, Havran, Damatrin 2 (2), Lemos 2. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3. 7. p.: 4–5. 10. p.: 6–7.  14. p.: 9–7. 21. p.: 13–10. 27. p.: 14–15. 36. p.: 21–18. 41. p.: 24–20. 45. p.: 25–25. 54. p.: 30–28. 57. p.: 32–29. 
Kiállítások: 4, ill. 2 perc. 
Hétméteresek: 7/6, ill. 6/5

Legfrissebb hírek

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.06.10. 23:21

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
2026.06.09. 19:14

A Debrecen az ifi BL-trófea első nyertese

Kézilabda
2026.06.07. 13:31

Nagyon jó hírt posztolt a súlyos betegséggel küzdő Zsiga Gyula

Kézilabda
2026.06.04. 21:23

Városi kitüntetést kapott a Veszprémből távozó Gasper Marguc

Kézilabda
2026.06.04. 10:42

Az Európai Kézilabda-szövetség eljárást indított a Tatabánya döntője után

Kézilabda
2026.06.02. 18:56

Fazekas Máté: Nem szabad csalódottnak lennünk, meg kell nyerni a szegedi meccset!

Kézilabda
2026.06.01. 10:19

A visszavágón is kikapott a Tatabánya, északmacedón ellenfele nyerte meg a férfi kézi Európa-kupát

Kézilabda
2026.05.31. 21:44
Ezek is érdekelhetik