A döntő kapujába kerültek

2009.05.02. 02:28
Címkék

A két nappal korábbi szép helytállás után a vártnál kisebb küzdelmet hozott a férfibajnokság elődöntőjének második mérkőzése a MAFC és a Kaposvár között. Az első két játszmában a vendég somogyiak kedvükre szerezték a pontokat, Schulcz István és Kántor Sándor vezette a házi pontlistát, és olykor tetszetős akciókra is futotta a kaposváriak erejéből. A harmadik játszmában végre fel tudott nőni a feladathoz a MAFC, többször vezetett a szetten belül (olykor négy ponttal is), ám a végjátékra magához ragadta a kezdeményezést a Kométa, és simán nyerte meg az elődöntőt, így a vasárnapi harmadik mérkőzésen hazai pályán juthat be a bajnoki fináléba a címvédő.

A Szeged két nyögvenyelős, 3:2-es hazai sikerének köszönhetően került az elődöntőbe, ahol folytatni kívánta menetelését. „Ha egyszer idegenben elkapjuk a Kecskemétet, otthonunkban megtartjuk az előnyt” – mondta a párharc kezdete előtt Nusser Elemér, a szegediek edzője. Erre minimális esélyük van a Petheő Gábor és Csíkos Gábor személyében egykori válogatottakat is felvonultató Tisza-partiaknak. Az eddigi két összecsapáson a Kecskemét játszmát sem vesztett, és vasárnap hazai környezetben minden bizonnyal kiharcolja a döntőbe jutást.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: töltse le a Nemzeti Sport szurkolói szoftverét!

Foci vb 2026
16 perce

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

Egyéb egyéni
23 perce

Curling: kikapott a veretlen kanadaiaktól a magyar duó a vegyes páros vb-n

Téli sportok
29 perce

Lenny Joseph: A derbin is csak a győzelem elfogadható!

Labdarúgó NB I
41 perce

Fontos változás jöhet a vb-n, már a csoportkör után törölhetik a sárga lapokat

Foci vb 2026
48 perce

Tóth Edmond: Időben reagáltunk és keményen beleálltunk

Kézilabda
1 órája

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
1 órája

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik