24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.05.02. 02:28
Címkék

Előnyben a CanucksElőnyben a Canucks

JÉGKORONG. Háromgólos hátrányból állt talpra a vendég Chicago a Vancouver otthonában az NHL Nyugati főcsoportjának első elődöntőjében, a finn Sämi Salo góljával mégis a hazaiak nyerték meg az első találkozót.

Szerződésaláírás előtt

ÚSZÁS. Budapesten tartózkodik a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnöke, Mustapha Larfaoui és az európai szövetség (LEN) teljes vezérkara, többek között azért is, hogy a hazai szövetséggel aláírják a jövő évi Európa-bajnokság magyarországi rendezéséről szóló szerződést.

Ideiglenes megbízatás

KOSÁRLABDA. Krivacsevics Dragoljub távozása után az eddigi másodedző, Fekete Ádám és a volt játékos, Gordan Filipovics irányítja a Kaposvári KK kosárlabdacsapatának szakmai munkáját. Miután a működésükhöz előírt A-licencük nincs meg, a hátralevő mérkőzéseken az országos szakszövetség külön engedélyével dolgoznak.

Tabaka győzelme

SALAKMOTOR. Tabaka József diadalával zárult az ausztriai Mureckben rendezett egyéni Európa-bajnoki selejtező. A debreceni versenyző 13 ponttal utasította maga mögé a mezőnyt. Tihanyi Sándornak is volt esélye dobogóra kerülni, ám a harmadik helyért kiírt futamban kikapott a szlovén Condától. Mindkét magyar versenyző bejutott a középdöntőbe.

Díjazták a fiatalokat

VÍZILABDA. Az idén is kiosztották a legjobb utánpótláskorú játékosoknak járó Szalay Iván-díjat. A férfiaknál a BVSC-Atlantis Casino ifjúsági Európa-bajnok kapusa, Meixner Marcell, a hölgyeknél pedig a Domino-Honvéd – már a felnőtt válogatottban is szerepelt – szélsője, Keszthelyi Rita részesült az elismerésben.

Vass Dóra is indulhat

VILÁGJÁTÉKOK. Visszalépés miatt az eddigi tartalék ritmikus gimnasztikázó, Vass Dóra is ott lesz a tajvani világjátékokon. Aritmikus gimnasztika az egyetlen olyan sportág, amely a nyári olimpia műsorán is szerepel, de a világjátékokonszerenként osztanak aranyérmet.

Juniorsikerek Bulgáriában

ÖTTUSA. Kovács Sarolta szerdai címvédése után Demeter Gergely is jól szerepelt az albenai junior Európa-bajnokságon: a nála rutinosabb versenyzők között a hetedik helyen ért célba, 5904 ponttal.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
31 perce

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
1 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágárbi vb-n

Birkózás
1 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik