Emlék a Kovács ikreknek

„Ezt nézzétek, mit kaptam” – jött ki széles mosollyal az arcán és egy hokiütővel a kezében az öltözőfolyosóról Süti, azaz Kovács Csaba vasárnap éjfél körül, jó másfél órával a kanadaiak elleni meccs után. Aztán már nyújtotta is, hogy nézzük meg az ütő tollát, amin a következő, kézzel írt szöveg volt olvasható: „To Bence & Csaba. Have a good life! Marty St. Louis”

Szép…

A Tampa Bay 35 éves szélsője – miután szórt nekünk egy hármast, és kiosztott egy gólpaszt – arra is figyelt, hogy a magyar játékos egynapos ikreinek küldjön valami kis emléket Svájcból, ha már a papa nem lehetett ott a születésükkor. Talán ez a momentum is jelzi a kanadaiak mentalitását: a jégen mindent megtesznek a sikerért (ezt tapasztaltuk…), de – legyenek bármekkora sztárok – a pályán kívül is igazi sportemberek. Az pedig, hogy St. Louisnak ez egyáltalán eszébe jutott, arra utal, hogy a világelit kezd megbarátkozni a gondolattal, a számukra eddig még a térképen sem lévő magyarok itt mozognak közöttük.

A meccsre nem érdemes sok szót vesztegetni, aki látta, érti miért, aki nem, annak pedig jobb is, ha csak annyit tud, hogy a juharlevelesek 9–0-ra legyőzték a mieinket. A találkozó után azonban olyasvalamivel szembesültek, ami még számukra is újdonság volt: a magyaros szurkolással. Nehéz lenne jelzőket találni arra, amit a Kolping Arenába elzarándokolt mintegy háromezer magyar hokirajongó művelt, a fantasztikus, a csodálatos, az elképesztő és az ehhez hasonló minősítések sem érnek fel a történtekhez, ezért inkább idézzünk egy párbeszédrészletet.

„Gratulálok!” – mondta a vasárnap a 29. születésnapját ünneplő Omar Ennaffati a találkozót követő kézfogásnál, mire az éppen vele szembe korcsolyázó Jason Spezza közelebb hajolt a magyarhoz, és csak ennyit súgott a fülébe: „Nem vihetnénk haza a szurkolóitokat?”

Szó, mi szó, tényleg megható volt, ahogyan a 0–9 ellenére hatvan percen keresztül megállás nélkül énekeltek, doboltak, trombitáltak, sőt a lefújás után egy órával még mindig ott tomboltak a lelátón a ma gyarok, egészen addig, amíg a játékosok már lezuhanyozva és átöltözve ki nem jöttek még egyszer köszönteni őket. Ne szerénykedjünk: lehet, hogy a magyar hoki még messze van a közvetlen világelittől, de hogy a csapat drukkerei új szurkolási stílust – amin még a nemzetközi szövetség nagyurai is ámuldoznak – honosítottak meg az A-csoportos világbajnokságon, az immár elvitathatatlan…

Nem csoda, hogy még hétfőn is ez járt a játékosok fejében, persze csak hátul, „eldugva”, hiszen a kora délutáni edzésen már a következő ellenfélre, a fehéroroszokra koncentrálva vezette a gyakorlást Pat Cortina.

A körülbelül egyórás dübendorfi tréning amúgy kifejezetten jó hangulatban telt, időnként még egy-egy vicc is belefért, a végén a kispályázást – a harmadban keresztbe játszottak hármanhárman – pedig láthatóan élvezték a srácok. Természetesen most is ott volt a jégen az eddig csak tartalékként számításba vett Nagy Gergő és Kóger Dániel, bár a fehéroroszok elleni meccsre Benk András sérülése ellenére sem nevezhető egyikük sem, így ők legkorábban a csoportmeccsek után játszhatnak a világbajnokságon. Ahhoz, hogy ez a középdöntő legyen, kedd délután a rendes játékidőben kellene legyőzni a fehéroroszokat – legyünk reálisak, erre egészen minimális az esély –, minden más esetben péntektől a kiesés elkerülése lesz a tét a Cortina-csapat számára.

Igaz, világbajnok szurkolótáborral megerősítve…