Tulajdonképpen már az is csoda volt, hogy Ungvári Miklós eljutott a tbiliszi Európa-bajnokságra.
Alig több mint két héttel a kontinensviadal előtt még kiutazott egy hétre Hollandiába dzsúdózni (ahol magyar származású barátnője, a Tbilisziben bronzérmet nyerő Kitty Bravik klubjánál edz), de az odaúton a repülő a futómű meghibásodása miatt visszafordult, és kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen. Eközben Ungvári észrevette, hogy lejárt az útlevele, így Budapestre való visszaérkezése után öt napja maradt megújítani az okmányt. S ha ez nem lett volna elég, a Tbiliszibe vezető úton a Budapest–Kijev közti repülőjárat hajtóműhiba miatt háromórás késéssel indult.
„Mondták is a társak, hogy többet nem utaznak velem – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Ungvári Miklós, aki közvetlenül a döntő után arról beszélt, hogy szinte még fel sem tudta dolgozni második Eb-győzelmét. – Most már körvonalazódott bennem, hogy sikerült megint Európa-bajnokságot nyernem. A döntőbe jutáskor nem is örültem felhőtlenül, mivel arra gondoltam, miért nem tudtam tavaly augusztusban, az olimpián nyerni az orosz Gadanov ellen. Próbáltam összeszedni magam, nehogy úgy járjak, mint tavaly Lisszabonban, amikor második lettem. Igyekeztem a meccsre koncentrálni, de közben ott volt Kitty összecsapása is a harmadik helyért. Végül úgy-ahogy felszívtam magam, és sikerült nyernem. Másfajta a mostani öröm, mint amit kétezer-kettőben Mariborban éreztem, de fantasztikus, hogy Hajtós Berci után én is kétszeres Európa-bajnok lettem. Csak amiatt keserű a szám íze, hogy öcsém, Attila nem állhatott dobogóra, de tudom, hogy első Eb-jén az ötödik hely is fantasztikus eredmény. Én például az első alkalommal rögtön kiestem.”
Az idei Grand Slam- és Grand Prix-bronz után az Európa-bajnoki arany tökéletes visszaigazolás Ungvári számára, hogy érdemes volt folytatni a dzsúdót, pedig Peking után annyira el volt keseredve a kiesés miatt, hogy még az is felvetődött benne, abbahagyja. Végül csak szemléletet váltott. Gyakran készült Hollandiában, próbált minél többet versenyezni, de nem csak a dzsúdóval foglalkozott, igyekezett más programokra is időt szakítani, az volt a legfontosabb, hogy élvezze a versenyzést. A 28 éves Ungvári Haarlemben holland kiválóságokkal készülhetett, míg itthon régi-új edzője, Bíró Tamás csiszolgatta a technikáját. Ez az elegy pedig meghozta a nagy sikert.
„A technikám lehetett volna sokkal jobb, de mindenképpen jó irányba mozdult el – jelezte Ungvári, hogy az aranyérem ellenére is látja a hibákat. – Volt egy-két dobásom, földön is tudtam meccset nyerni. Néhány meccset visszapörgettem már a fejemben, például a szerb Mijalkovics ellenit, mert ő már többször megvert. Aztán érthetően sokat gondoltam Gadanovra, és a döntőre is. A lengyel Kowal-ski nagyon jól felkészült, én meg nem akartam hibázni, ezért biztonsági dzsúdó lett a mérkőzésből, igaz, egyszer majdnem sikerült leszorítanom, és akkor meg is szédült egy kicsit. Mielőtt a bírók felemelték a zászlókat, végigfutott bennem sok minden, éreztem, hogy nyertem, de beugrott az is, hogy esetleg ismét veszítek, feszült pillanatok voltak, végül engem hoztak ki győztesnek.”
