Dániai erősítés

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
2009.04.22. 01:14
Címkék

Dán játékossal erősítette meg a következő szezonra keretét a Dunaferr SE férficsapata. Az elsősorban balátlövőként, de több belső poszton is bevethető Jeppe Fogh Skouboe három évre kötelezte el magát a piros-fehérekhez. A 20 éves tehetség, akit a koppenhágai Bendó Zsolt menedzser ajánlott az újvárosiaknak, a Kolding bő keretének tagja, és a télen néhány napot már edzett Dunaújvárosban. A játékos elmondta, nem a pénz vonzotta a Dunaferrbe, gyakorlatilag ingyen érkezik. „Sokat szeretnék tanulni ebben a híres egyesületben, amelynél megalapozhatom karrieremet, miközben a csapatnak is segíth etek – mondta Jeppe Fogh Skouboe, akinek szavait Bendó Zsolt tolmácsolta. – Szimpatikus az is, hogy az újvárosi vezetők bíznak a fiatalokban, rájuk építik az együttest, ugyanakkor a rutinosabb játékosokat is megbecsülik. Az innen származók közül Császár Gábort ismerem, aki a Viborg egyik legjobbja, és sok más kitűnő újvárosi kézilabdázóról is tudok.” Bene Gyula, a szakosztály elnöke elmondta, a dán tehetség igazolása újabb elismerése a csapatban folyó kiváló szakmai munkának. „Klubunkban sportágtörténeti lépés, hogy északi országból igazolunk játékost – mondta az elnök. – Skouboe igen tehetséges irányító-átlövő, akivel gyorsan sikerült megegyeznünk, mert célja, hogy nálunk éljátékossá fejlődhessen. Három év alatt ez sikerülhet.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája