A lehetőség

2009.04.22. 01:14
Címkék

Jó lenne most leírni legalább hat magyar talentum nevét. Jó lenne most úgy végigböngészni a Mészöly Géza által összeállított ligaválogatott névsorát, hogy ifjú tehetségeket találunk. Jó lenne úgy várni a Milan budapesti gálameccsét, hogy az egyben kiugrási lehetőséget is jelenthet aranylábú reménységeinknek. Merthogy felejthetetlen pillanatokat ígér Kaká cselsorozata, Ronaldinho bűvészmutatványa, Sevcsenko feltartóztathatatlan vágtája, David Beckham jobb csüddel meglőtt beadása. De… Ez az este a Puskás Ferens Stadionban rólunk is szólhatna. Rólunk, az irigylésre méltó futballjövőnkről. Rólunk, a kiapadhatatlan utánpótlásunkról. Ehhez képest csupa-csupa tapasztalt játékos fut ki szerda este a stadion üde zöld gyepére, az úri közönség elé, s közöttük bizony nem könnyű olyat találni, akiről most azt írhatnánk: eljött számára a nagy lehetőség! A Milan vendégjátéka bizonyára Budapestre csal megannyi menedzsert, játékosmegfigyelőt is, és ha egy magyar fiú oda-vissza felbőrözi Seedorfot, majd jó huszonötről bebombázza a vetődő Kalac felett a bal felsőbe a lasztit, talán eladhatja magát egy belga vagy skót középcsapatnak. Torghelle Sándor, a jelenkori magyar válogatott első számú gólvágója mesélhet erről, hiszen a jelenleg sérült csatár 2004. június 6-án Kaiserslauternben kétszer talált be Oliver Kahn kapujába, és a Lothar Matthäus irányította magyar válogatott 2–0-ra győzött Németország ellen. Torghelle Sándort pedig ott, azon a barátságos találkozón fedezték fel a menedzserek. Most vajon kinek jelenthet fordulópontot pályafutásában a szerda este? Melyik magyar játékos ismételheti meg Torghelle Sándor bravúrját? Mondjuk a csatáraink. Mert Rajczi Péter, Kabát Péter, Tököli Attila, Ferenczi István, de még a REAC-os Nyerges Krisztián is a jobb támadók közé tartozik itthon, apró szépséghiba, hogy szinte valamennyien kipróbálták magukat külföldön, hogy aztán megannyi keserű tapasztalattal a hátuk mögött hazatérjenek. Ha tippelni kellene, talán Tisza Tibor estéje lehet ez. Szurkolunk neki s persze a többieknek is, hogy ne az legyen a legemlékezetesebb pillanatuk szerdán, amikor mezt cserélnek valamelyik Milan-klasszissal.

Legfrissebb hírek

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
12 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
56 perce

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
8 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik