Szabolcsi ostrom

K. G.K. G.
2009.04.20. 23:15
Címkék

Nehéz lenne megnevezni a kedden kezdődő BSE–Nyíregyháza női röplabdadöntő esélyesét. Bár a nagyobb rutin egyértelműen a szabolcsiak mellett szól (Natalja Akimova, Botos Fruzsina, Erdősné Balogh Erika is sok nagy csatát megélt már), a 2008–2009-es szezonban nem sok babér termett a vendégcsapatoknak a BSE csarnokában. Ráadásul a hazai pályán 13–1-es mérleggel büszkélkedő városmajoriak (csak a Vasas tudott nyerni a csarnokukban, még tavaly októberben) az idei három, NRK elleni mérkőzésükből kettőn is győztek, és a Nyíregyházán 3:2-re elvesztett találkozón is csak mérkőzéslabdáról kaptak ki. A csapat edzője, Nyári Sándor szerint a Gödöllő elleni elődöntő megnyerésével a hatalmas lelki gát is átszakadt a lányokban. A játékosok keze korábban szinte mindig megremegett a nagy siker kapujában, ám a mester bízik benne, hogy a fináléba jutás feloldotta a görcsösséget, és csapata képes lesz felszabadultan röplabdázni. A másik oldalon az idény végi visszavonulását már korábban bejelentő Erdősné Balogh Erika a szép búcsúban reménykedik, az elvesztett Magyar Kupa-döntő után szeretne bajnoki arannyal elköszönni a profi sporttól.

Az első összecsapásnak rendkívüli a jelentősége, hiszen a szabolcsiaknak jó lenne hamar magukhoz ragadniuk a kezdeményezést – a kulcsemberek átlagéletkorát vizsgálva egy esetleges ötmeccses párviadal nem tűnik kifizetődőnek a Nyíregyháza számára.

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
24 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
28 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
59 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája