Klasszikus döntetlen

2009.04.20. 23:15
Címkék

Egyik csapat sem lehet igazán elégedett az argentin futball szuperrangadója, a Boca Juniors–River Plate összecsapás végeredményével. Bár a Juan Román Riquelmét nélkülöző hazaiak kezdtek jobban a zsúfolt Bombonera Stadionban, az első félidő feledhető játékot hozott, ráadásul a szünet is jócskán elhúzódott, mivel időbe telt, mire a pályamunkások megtisztították a gyepet a bedobált tárgyaktól. A fordulás után azonban az addig halovány Martín Palermo 25 méteres ballábas lövése után már a hazaiaknál volt az előny.

A Boca drukkerei csak pár percig örülhettek a vezetésnek, mivel az Egyesült Államokból hazatérő Marcelo Gallardo mesteri szabadrúgásával egyenlítettek a vendég „milliomosok”, akik Diego Buonanotte beállása után már egyértelműen jobbak voltak, ám végül nem tudtak fordítani. A két csapat egyébként nem szerepel túl jól a Clausurában, a River jelenleg ötödik, míg a Boca csak 13. A Rivernek hat pontot kellene ledolgoznia, ami még behozhatónak tűnik, szemben a Boca tízpontos lemaradásával. Ha egyikük sem jár sikerrel, a 2007-es Apertura (Lanús) után újra elveszti trónját a két óriás. A bajnokság ezen szakaszát a Vélez Sársfield vezeti, amely az Arsenal de Sarandit győzte le 2–0-ra.

A Riverhez kapcsolódó hír, hogy a novemberben távozó Diego Simeone lett a Libertadores-kupától búcsúzó San Lorenzo új vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
9 perce

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
31 perce

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
42 perce

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
42 perce

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
1 órája

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
1 órája

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
1 órája

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik