Bocsánatkérés és vizsgálódás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.04.20. 23:15
Címkék

A szombaton megrendezett Kaposvár–Dombóvár (66–72) összecsapás 25. percében a szurkolók által végig szidott és állítólag egy ízben leköpött Ben Adams, a vendégek amerikai légiósa egy jobbegyenessel megpróbált elégtételt venni az egyik nézőn, amiből kisebbfajta tömegjelenet alakult ki. A légióst kiállították, a palánk mögötti drukkereket máshová ültették, de ezzel nem ért véget a történet.

A szövetség még nem kapta meg sem a jegyzőkönyvet, sem pedig a komisszári jelentést, így leghamarabb szerdán ülhet össze a fegyelmi bizottság. Rózsás Gábor, a versenyiroda vezetője elmondta, amíg nincsenek meg a szükséges iratok, addig fölösleges lenne a büntetések mértékéről jósolgatni.

Bálind József, a dombóváriak vezetőedzője és egyben ügyvezetője szerint egyik oldalról nézve Adams vétlen volt, mert folyamatosan szidalmazták és le is köpték, másrészt azért felelősségre vonható, amit tett, hiszen saját kezűleg próbált elégtételt venni a sérelmeiért. A tolnai klub megbüntette az amerikait, aki utólag bocsánatot kért csapattársaitól, és akit a szerződésében foglaltaknak megfelelően pénzbírsággal sújt az egyesület. Bálind ugyanakkor rámutatott a rendezői hiányosságokra és arra, hogy a pályaválasztónak kell felelősséget vállalnia a magáról megfeledkező szurkolóiért.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
17 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
24 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
28 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
39 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
40 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
41 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
43 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik