Nemcsak várták a csodát

Hittek a bravúrban, a vak is láthatta. Már a bemelegítés során a megszokottnál jóval hangosabban biztatták egymást a szegedi játékosok, s valamennyi „találkozásnál” csattantak a pacsik, lendületesen összeverődtek a tenyerek, mintha az átlagosnál is nagyobb akaratot, lelkesedést akarták volna egymásnak átadni a lányok. Sikerült.

Olena Zserzserunova triplájával és Michelle Maslowski duplájával, azaz 5–0-s vendégrohammal kezdődött a meccs. Már ekkor nem stimmeltek a dolgok a hazaiaknál, Iványi Dalma büntetőt, Nicole Ohlde ziccert rontott, láthatóan idegesek voltak a pécsiek. Persze a szegediek is, mégis ők vezettek. Lassan eszmélt az addig önmagához képest csendes pécsi közönség, a negyed vége felé elkezdett intenzívebben biztatni, de akkor is csak közepes hangerővel.

Fűzy Ákos is látta, nem fut a szekér, forgatta övéit, Donkó Orsolya csak mértékkel, ők kevesebben voltak, legalábbis ami a minőségi cserejátékosokat illeti.

„Ébresztő!” – kiabálta a B-közép a 14. percben, amikor megint öt ponttal megugrott a Szeged. Egálra jött fel a Pécs, sőt Vajda Anna triplája és Ohlde duplája után öttel már vezetett – először volt igazi „pécsi” a hangulat a csarnokban.

A fordulás után akadtak olyan pillanatok, amikor a hazai együttesnek lett volna lehetősége tíz ponttal is elhúzni, de játékosai gyengébb formája miatt azok a dobások rendre kimaradtak, amelyek megnyugtató előnyhöz juttatták volna a tavalyi ezüstérmest. A Szeged pedig szívósan küzdött, így sok év után először szoros és izgalmas volt a női elődöntő, aminek a sportág hívei örülhettek, a pécsi szurkolók kevésbé.

Maradt a döntetlen körüli eredmény, a szenzációsan játszó Olena Zserzserunova negyedik hármasa is beesett, megint vezettek a vendégek (30. p.: 51–52).

Az utolsó negyed is szegedi vezetéssel indult, Iványi szenvedett, húzta a lábát, a combizma húzódhatott meg a találkozó elején, s a Pécs is kínlódott a Szeviép szorításában. A levegőben lógott a szenzáció, két és fél perccel a vége előtt Fürész ziccerével 67–60-ra már a Szeged „ment”. Döbbent csend volt a csarnokban, amit a „Veletek vagyunk, győzni akarunk!” – rigmus váltott, de nem szólt túl meggyőzően…

Nem is szólhatott, hiszen a drukkerek is látták, nem megy a kedvenceknek. A Tisza-partiak viszont már-már eksztázisban játszottak – a légiósok szinte hibátlanul –, s végül megérdemelten győztek, és jutottak a döntőbe. A Magyar Kupa-győztes Pécs tizenkét év után először nem került a fináléba.