Idill piros-kékben

Már-már elcsodálkoztam volna a Vasas tavaszi szereplésén, nem sokon múlott, hogy csődre gondoljak, temetésre, gyászszertartásra, amikor jött Mészöly Géza.

A legjobbkor.

Ha valaki, ő aztán tudhatja, van-e baj egyáltalán, hiszen mindenki másnál több időt tölt el játékosai között, mi több, az történik a pályán, amit ő elhatároz.

Így aztán, ha szerinte minden tökéletes, úgy kell annak lennie.

Mészöly edző tudatos ember, érvekkel támasztja alá a piros-kék idillt. Már miért lenne baj, ha egyszer mindenki percre pontosan – vagy legfeljebb „másodperces” csúszásokkal, lásd: az őszi(!) prémium – megkapja a pénzét, hajtanak a fiúk, majd beleszakadnak, olyannyira, hogy ha egyszer a Vasas rúgná az első gólt, ha nem hiányozna négy őszi alapember, akkor nehéz lenne különbséget tenni a mennyország és a Fáy utca között.

És ez csak a jelen. A jövő még reménytelibb. Az edző ezer szállal kötődik mostani kenyéradójához, olyannyira, hogy már a centenáriumi ünnepségekre készül (alapítva: 1911), a háttértárgyalások több mint biztatóak, még a mostaninál is(!) erősebb lehet a Vasas futballcsapata a nagy ünnepre.

Borongásra hajlamos világunkban jó tudni, hogy van egy sziget, ahol minden rendben van, ahol fülig érő szájjal intik a kívülállót arra, hogy ne dőljön be a látszatnak. Az edzőre figyeljen, ne az eredményekre, hiszen tudjuk, milyen a futball, meccsek jönnek, meccsek mennek, szemfényvesztés az egész, ne is törődjünk velük.

Nevezetesen arra, hogy tavasszal hat fordulóra egy-egy győzelem és döntetlen (Honvéd: 3–1, Haladás: 1–1) mellett négy vereség jut (MTK: 0–3, Siófok: 0–1, DVTK: 0–1, Paks: 0–3), rúgott gól nélkül.

Gondolkodjunk pozitívan, négy pont az négy pont, kit érdekel a katicabogár, amely eleve hét ponttal vág neki az életnek. Mire megy a plusz három pöttyel, ha fogalma sincs arról, mi lesz itt, ha egyszer a Vasas rúgja az első gólt.

Hétköznapi gondolkodással elképzelhetetlen, talán csak Mészöly Géza tudja, fokozható-e egyáltalán a mostani elégedettség.