Bravúrra készül az ETO

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.04.12. 02:53
Címkék
Remek sorozat folytatására készül húsvétvasárnap a Győri ETO KC. Konkoly Csaba edző együttese sikert sikerre halmozott ebben az évadban a női kézilabda Bajnokok Ligájában, és a gyakorlatilag előrehozott finálénak tekinthető elődöntőben az osztrák Hypo NÖ ellen is folytatná diadalmenetét.

A bajnoki szünetet kihasználva csak a Bajnokok Ligája-elődöntőre készülhetett a héten a Győri Audi, amely a fináléba kerülésért a nyolcszoros BEK- és BL-győztes osztrák Hypóval csap össze. Az első találkozót vasárnap 20.20-kor (tv: Viasat3) rendezik meg az osztrák csapat südstadti csarnokában, ahova mintegy ezer magyar szurkoló szeretett volna bejutni, ám az 1200 nézőt befogadó csarnokban végül az ETO-nak csak 200 híve kaphatott belépőt. Felvetődött ugyan, hogy Németh András edző csapata valamelyik nagyobb bécsi vagy Bécs környéki arénában fogadja a győrieket, ám a tavalyi BL-döntő rossz tapasztalata miatt másként határoztak az osztrákok (egy évvel ezelőtt a Hypo nem bírt az orosz Zvenyigoroddal a BL-döntőben a bécsújhelyi 4000-es csarnokban).

A Magyar Kupa megnyerése után csak egy napot pihenhettek Görbicz Anitáék, majd a hét első felében erőnléti edzéseket végeztek, a második felében pedig már kizárólag a Hypo ellen alkalmazandó taktikát gyakorolták. Ennek lényege, hogy meg kell akadályozniuk a soknemzetiségű osztrák sztárcsapat gyors lerohanásait, támadásban pedig éppen ezt a taktikát kell alkalmazniuk. Már ebből is kitűnik, hogy a két klasszisegyüttes nagyjából hasonló harcmodorral éri el kiemelkedő eredményeit, ezért nagyon fontos lehet, melyikük tud a másiknak meglepetéssel szolgálni.

Németh András, a südstadtiak évad végén búcsúzó mestere váltig állította, hogy a Hypo nem készül külön taktikával a Győr legyőzésére, hanem igyekszik a saját játékát csiszolni, tökéletesíteni, a mérkőzés közben pedig mindent megtesz, hogy akaratát ráerőltesse az ETO-ra. Amikor Konkoly Csabának megemlítettük, hogy miként vélekedett Németh András a BL-elődöntőben követendő harcmodorról, a győri tréner kissé kétkedve ingatta a fejét. Szerinte a Hypo nagyon is készül a Győr játékából, és mind Németh András, mind a csapat két magyarja, Tóth Tímea és Kirsner Erika jól ismeri az ETO-t. Ennek persze hosszabb története van, hiszen a volt szövetségi kapitány, valamint a világklasszis átlövő és balszélső nem csupán a Bajnokok Ligája utóbbi mérkőzéseinek felvételei alapján tud sokat a győriekről, hanem a válogatottban is sokat voltak együtt. Ugyanakkor Görbiczék mellett szól, hogy ők meg tudják, mit követel csapatától Németh András, valamint mire képes a két magyar játékos, de a Hypo többi nemzetközi sztárját is régről ismerik.

Abban viszont mindkét csapat egyetért, hogy nagy különbség nem lesz sem a südstadti, sem a győri visszavágón a két együttes között, ezért mind a szakvezetők, mind a játékosok hangoztatták, sorsdöntőek lehetnek az apró mozzanatok, az eladott labdák, az ellenfél kisebb hibáinak kihasználása. Az sem túlzottan fontos, hogy melyik együttes otthonában kerül sor a párharc második találkozójára, hiszen mind a Győr, mind a Hypo megmutatta már ebben az évadban, hogy idegenben is képes kiemelkedő eredményre. Legfeljebb az lehet zavaró mindkét csapatnak, hogy a húsvéti ünnepet derékba töri az összecsapás időpontja, ám ebben is csak sok huzavona után tudtak megállapodni, mert a Hypo semmiképpen sem akart nagyszombaton játszani, a Győr pedig nem fogadta el a találkozó hétfői időpontját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik