Újpestiek nagy csatája

2009.04.11. 01:34
Címkék

Eltiltása miatt két meghatározó labdarúgó nem léphet pályára szombaton az Újpestben; Mirszad Mijadinoszki és Rajczi Péter pótlása is némi átszervezést igényel a REAC elleni bajnoki előtt. Josip Cutuk kerülhet a védelem közepébe, míg a középpályára Foxi Kethevoama állhat be kezdőként. A mérkőzés még úgy is érdekesnek ígérkezik, hogy az első és az utolsó helyezett találkozik egymással a Szusza Ferenc Stadionban, már csak azért is, mert a rákospalotaiak várható kerettagjai közül öten szerepeltek korábban Újpesten.

Közéjük tartozna Erős Károly is, aki azonban biztosan nem játszik korábbi csapata ellen, mivel a héten többször is véralvadásgátló kezelést kapott, nehogy trombózist kapjon: a védekező középpályás vádlijában keletkezett vérrögöt próbálták feloldani az orvosok. Hír még a REAC-ról, hogy a Nyíregyháza elleni döntetlennel (1–1) s a mutatott játékkal a vezetőség elégedett volt, így egyelőre elmaradnak a futballisták fizetését érintő szankciók.

A mérkőzéshez kapcsolódó információ, hogy a szervezők továbbra is gyűjtést rendeznek, amelynek bevételét Szusza Ferenc szobrának felállítására szánják. A drukkerek a bejáratokhoz kihelyezett perselyekbe dobhatják be adományaikat.

Legfrissebb hírek

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
1 perce

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
3 perce

Curling vegyespáros-vb: Kanada a bronzérmes

Téli sportok
8 perce

NB I: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC

Labdarúgó NB I
23 perce

Alonso és Stroll is megkapta a rajtengedélyt a miami sprintversenyre

F1
29 perce

Húsz hónapra eltiltották az olimpiai érmes rúdugró Alysha Newmant

Atlétika
39 perce

A Mercedest meglepte a McLaren és a Ferrari előrelépése; a Red Bull örül, hogy lerázta a középmezőnyt

F1
53 perce

„Ma is nagyon szenvedek” – vallja Vogel Soma a vele és családjával készült videóportréban

Vízilabda
53 perce
Ezek is érdekelhetik