Hozták a papírformát

K. E.K. E.
2009.04.11. 01:34
Címkék

Nyolc felnőtt kettős, nyolc klubpáros állt rajtkőre Dunaújvárosban, a 30. alkalommal megrendezett Arany Üst nemzetközi utánpótlásversenyen.

A viadal legnagyobb érdeklődéssel várt megméretésén a klubok versenyzői 2x50 métert úsztak pillangón, majd száz méterenként kiesett az utolsó páros. A Jövő SC-Veolia három duót is indított, a hazai színeket Takács Krisztián és Bordás Beatrix képviselte, és medencébe ugrott az Ajka képviseletében Kis Gergő és Kiss Kata. No és persze a hazai pillangókirály, Cseh László sem hiányozhatott – Peking háromszoros ezüstérmese Dara Eszterrel vágott neki a küzdelemnek.

Sikerrel.

A Kőbánya SC párosa meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a Hős Péter, Verrasztó Evelyn kettőst, a harmadik hely pedig a dunaújvárosi Takács, Bordás duónak jutott.

„Hajnali négy óra negyven perckor már az uszodában voltunk, hiszen hétfőn elkezdtünk egy újabb felkészülési makrociklust. Keményen alapozunk, vagyis Laciék meglehetősen fáradtan versenyeztek Dunaújvárosban. Győzni akartak, győzni jöttek, és győztek is. De még nem ünnepelhetnek, hiszen nagyszombat reggelén még vár rájuk egy edzés a Kőér utcai uszodában” – mondta el Turi

György, a kőbányaiak mestere.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
3 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
3 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája