

Négy, győztesen megvívott tétmérkőzés után méretes pofonba szaladt bele a Bayern München, Wolfsburgban porolták el 5–1-re. A bajorok a listavezetővel szembeni hárompontos hátrányban a negyedik helyen állnak. Otthoni szereplésük alapján ennél is lejjebb lennének, vonatkozó mutatójuk 8–2–2. Az előtte állók közül legyőzték a Wolfsburgot és a Herthát, a Bremen és az 1. FC Köln távozott győztesen tőlük, szerdán Barcelonában játszanak BL-negyeddöntőt. A Frankfurt három döntetlen után szombaton hazai környezetben 2–1-re nyert a Cottbus ellen, jelenleg megnyugtató távolságra áll a veszélyes zónától. Az Eintracht házon kívüli egyenlege 3–4–6, Mönchengladbachban, Cottbusban és Karlsruhéban járt teljes sikerrel.
A Stuttgart 2–1-re győzött a Bochum vendégeként, ezzel egymás után második bajnokiját nyerte meg. Hét végi győzelmének köszönhetően a táblázaton is javított, egy helyet előrelépve az 5. helyen áll. Hazai környezetben 8–3–2-es a mutatója. A két kudarcot a Leverkusent, illetve meglepetésre a Kölnt fogadva szenvedte el. A Hamburg 1–0-ra győzött a Hoffenheimet fogadva, és zsinórban harmadik bajnokiját nyerte meg. A győzelem következtében két helyet javítva a második helyre lépett. Látogatói mérlege 5–2–6, meglepetésre két kiesőjelöltnél is kikapott (Mönchengladbach, Karlsruhe). Csütörtökön az UEFA-kupában, a negyeddöntő első találkozóján a Manchester Cityt fogadja.
Tótágas
Egy városi derbin gyakran borul a papírforma – ezúttal ez az igazság segített abban, hogy kiemeljünk egy mérkőzést.
Ezután nem nehéz kitalálni, hogy a Lazio–Roma mérkőzést ajánljuk a meglepetésre vadászó olvasóinknak, ezen belül pedig a Lazio esélyeire hívjuk fel a figyelmet.
Tudjuk persze, hogy a Lazio visszaesett az utóbbi hetekben, ám hiba lenne elfeledkezni arról, hogy előtte négy tétmeccset nyert meg zsinórban. Ugyanakkor a Roma sincs csúcsformában: ugyanebben a periódusban kiesett a BL-ből, valamint kiütéses vereséget szenvedett pályaválasztóként a Juventustól. És még valami: a Lazio a legutóbbi két olyan párharcukat, amikor házigazda volt, meg is nyerte.
Heti tuti (?)
Egy olyan csapattól, amely az előző fordulóban magabiztosan veri meg a listavezetőt idegenben, joggal várható el, hogy a következő körben legyőzze a mögötte álló riválisát, különösen, ha pályaválasztóként játszik vele.
Egyebek mellett ezért is esett a választásunk a Dortmund–1. FC Köln összecsapásra, amelyen a házigazda sikerét várjuk.
A közelmúlt eredményei is a BVB mellett szólnak: a legutóbbi három meccsén nem kapott ki, otthon még veretlen, míg a Köln a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat is elbukott. Az egymás elleni mérleg is a Borussia esélyeit támasztja alá: a legutóbbi három dortmundi találkozót megnyerte, ráadásul az ősszel Kölnben is jobbnak bizonyult.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







