Győztes nyitány

Vágólapra másolva!
2009.04.07. 01:58
Címkék

Nagyjából a szünet után beszerzett kávé lassú elkortyolgatására elegendő ideig, öt-hat percig aggódtak a Körcsarnokban helyet foglalók a jövő januárban Magyarországon sorra kerülő Európa-bajnokság főpróbájának beillő Borsodi-kupa nyitó mérkőzésén. Kozma Mihály együttese a szünetig Lódi Tamás, Temesi Norbert és a nemzeti csapatban 100. mérkőzésén pályára lépő Szente Tamás révén háromgólos előnyre (3–0) tett szert Horvátország „kispályásaival” szemben, ám a csapatépítésben a szövetségi edző szerint előttünk járó vendégek nem zuhantak össze, a fordulást követően hat perc alatt egygólosra csökkentették a magyar fórt.

A horvát dupla felpörgette a több kulcsjátékosát is nélkülöző magyar együttest: Kovacsics Károly és Trencsényi János 120 másodpercen belül végletekig kijátszott akciók végén vette be a látogatók kapuját, akiknek erejéből a maradék három percben csak a szépítésre futotta (5–3).

A mieinknek a horvátok második félidei agresszív letámadásával gyűlt meg leginkább a bajuk, ám a csapat a kritikus időszakot átvészelte.

Kedden Szlovákia lesz az ellenfél, amely a négyes torna második összecsapásán 5–1-es vereséget szenvedett a világbajnok Brazíliától.

Legfrissebb hírek

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
6 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik