24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.04.07. 01:58
Címkék

Átvert FIFA-ügynökökÁtvert FIFA-ügynökök

BUDAPEST. Pórul járt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) két tagja Budapesten: három férfi félmillió forintot követelt tőlük egy budapesti szórakozóhelyen. A brit és luxemburgi FIFA-ügynök összesen két üdítőt ivott, ám a konzumnők fogyasztását is velük akarták kifizettetni. Este 11-től hajnali négyig tartották fogva a két férfit, akik később feljelentést tettek a bűnözők ellen. A fogva tartók ellen emberrablás miatt indított eljárást a rendőrség. Az MLSZ nem tud arról, hogy FIFA-ügynökök hivatalosan lettek volna Magyarországon.

Kényszerpihenőn a csatár

DEBRECEN. Kénytelen kihagyni a DVSC-TEVA e heti két bajnokiját Rudolf Gergely. A Loki 24 esztendős válogatott csatára vírusos torokgyulladása miatt már a BFC Siófok ellen (5–1) sem léphetett pályára, s mivel állapota továbbra sem javul, a szerdai, ZTE, illetve a szombati, Haladás elleni találkozókon sem játszhat.

Figyelmeztetés a FIFA-tól

ZALAEGERSZEG. Néhány nappal a ZTE panasztétele után a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) felszólította a Daugava Daugavpils vezetőit, április 10-ig küldjék el a lett Artjoms Rudnevs játékengedélyét a kék-fehéreknek, vagy tájékoztassák a FIFA-t a szerződés részleteiről.

Műtét porcleválás miatt

VECSÉS. Műtét vár szerdán Hungler Gáborra, akinek másfél héttel korábban, az MTK II elleni bajnokin sérült meg a bal térde. A Vecsési FC 32 esztendős belső védőjét Székesfehérváron porcleválással operálják, mivel azonban részlegesen az oldalszalagja is beszakadt, csak a beavatkozás során derül ki, milyen mértékű a sérülés. A hátvédnek legjobb esetben is négy hetet kell pihennie kell.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
7 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
7 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
7 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik