„Nem vagyunk elbizakodottak”

2009.04.05. 01:32
Címkék

A Ciudad Real péntek este már Veszprémben tréningezett. Az Arénát jól ismerik Sterbik Árpádék, hiszen az ősszel itt hódították el a hazai csapat elől az európai Szuperkupát.

Rendbe jött a sérülése?

Még a Veszprém elleni meccsen meghúzódott a combizmom, néhány napig pihennem kellett, meg kezelésekre jártam – válaszolta Sterbik Árpád. – Edzőnk, Talant Dusebajev azt mondta, ne erőltessem, a lényeg, hogy meggyógyuljon, a visszavágón Javier Hombrados megoldja a kapusfeladatokat. Azért én mégis szeretnék Veszprémben, régi csapatom ellen védeni.

Újra nyerni tudnak?

Nem vagyunk elbizakodottak, de ezért jöttünk.

Társai közül ki sérült?

Csak David Davis. Veszprémben ismét játszhat Rolando Urios-Fonseca, és Didier Dinart is eljött a visszavágóra.

Mit szól ahhoz, hogy a veszprémiek tiltakoztak az európai szövetségnél az első meccsen látni vélt bírói tévedések miatt?

Visszanéztem a meccset, különösen figyeltem a kifogásolt hajrában történtekre, de nem láttam súlyos, szándékos bírói hibákat.

Legfrissebb hírek

Nem tudta ledolgozni az első félidőben összeszedett hátrányt a St. Pauli

Német labdarúgás
2 perce

Fontos pont Lille-ben, Negóék bennmaradása lassan biztossá válik

Francia labdarúgás
12 perce

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
16 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
25 perce

Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

Angol labdarúgás
29 perce

Továbbra sem megy a gólszerzés a Milannak, ki is kapott a Sassuolótól

Olasz labdarúgás
33 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is győzött, elvitte az összetetett is a Romandiai körversenyen

Kerékpár
35 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
37 perce
Ezek is érdekelhetik