A nemes bosszú – öt gól

A mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, KÖSTNER TAMÁSA mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, KÖSTNER TAMÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék
Némi bizonytalankodást leszámítva jó játékkal hozta a kötelezőt a DVSC-TEVA: az aranyéremért harcoló csapat a Siófok elleni 5–1-es sikerrel a vesztett pontok tekintetében újra megelőzi legnagyobb riválisát, az Újpestet.

A siófokiak a tavasszal egyszer már alaposan megtréfálták a DVSC-t, hiszen a Soproni Ligában biztos kiesőnek elkönyvelt együttes márciusban búcsúztatta a Magyar Kupában a Lokit, így aztán érhető, ha a tabellán elfoglalt helyezések ellenére is némi izgalommal várták a debreceni játékosok a balatoni vendégeket. Ráadásul hazai oldalon hiányzott a jelenleg talán legjobb formában lévő labdarúgó, a válogatott tiranai fellépésén is remekül teljesítő Rudolf Gergely. A csatár még edzett, miután hazatért a nemzeti együttestől, ám szombatra megbetegedett, így nem tudta vállalni a játékot. Helyette a nigériai Dudu Macpherlin Omagbemi szerepelt a kezdő tizenegyben, a középpályán pedig Czvitkovics Péter került a bal oldalról egy pozícióval beljebb, klasszikus irányító szerepkörbe. Az első negyedórában nem látszott a két csapat közti hatalmas szakadék, a huszonnyolc pontnyi különbség. A Siófok a vártnál bátrabban futballozott, a vendégek nem álltak be saját kapujuk elé, megpróbáltak támadásokat építeni. Lehet, hogy éppen erre fizettek rá, hiszen így is megúszták kapott gól nélkül a kritikusnak tartott első tizenöt percet, ám amikor fellélegezhettek volna, már hátrányba is kerültek. A DVSC-TEVA az előny birtokában sokkal magabiztosabbá vált, elillant a hazaiak görcsössége, és a közönség számára is emészthetőbbé vált a mérkőzés. Mészáros Norbert gólja pedig talán túlságosan is megnyugtatta a Debrecent, néhány könnyelmű megmozdulás is becsúszott a hazaiak játékába, s Vukasin Polekszics hibája után furcsa góllal szépítettek a vendégek. Mielőtt azonban túlságosan is beleélhette volna magát az újabb debreceni bravúr lehetőségébe bármelyik siófoki labdarúgó, jött a Loki válasza, így a bajnoki címért harcoló piros-fehérek kétgólos előnnyel térhettek pihenőre. Cseppnyi hiba, hogy a debreceniek néhány perccel megtoldották a szünetre rendelt időt, a vendégek pedig megérezték a lehetőséget, s csak Vukasin Polekszics bravúrja mentette meg a DVSC-t. A gólparádét váró közönség szórványos füttyel fejezte ki elégedetlenségét, egyre többen követelték pályára az első osztályú debütálására készülő Vinicius Leal Galvaót. A brazil labdazsonglőr pedig érkezett, s első látványos szólóját vastapssal jutalmazta a lelátó népe. Amikor pedig a dél-amerikai fiú megszerezte a DVSC ötödik gólját, felállva ünnepelt a közönség, a játékos pedig gyermeki örömmel ünnepelte találatát. A DVSC-TEVA tehát törlesztett valamit a Siófokkal szemben tavaszi adósságából, s a nagy rivális Újpest kecskeméti döntetlenjének tükrében különösen értékes a Loki által szerzett három pont.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik