A bíró volt a főszereplő

2009.04.05. 01:32
Címkék

„Ha van kedve futballozni, Magyarország legjobb támadója.”

A dicsérő szavak Prukner Lászlótól, a Kaposvár vezetőedzőjétől származnak, akit pedig minősítenek, nem más, mint a Fehérvár labdarúgója, André Alves Dos Santos. Meglehet, sokan azt mondják, a szakember túloz, amikor a brazil csatárt dicséri, azonban tudni kell: ha valaki, ő aztán tisztában van a 25 esztendős légiós képességeivel. André Alves még a nyáron igazolt Kaposvárról Oroszországba (a Lucs Enyergija együtteséhez), és bár a télen játékjoga visszaszállt a Rákóczira, az anyagiakban nem dúskáló somogyi klub eladta őt az FC Fehérvárnak. Nem vitás, kaposvári időszakában az élvonal egyik legjobb támadókettősét alkotta az időközben Debrecenbe igazoló Oláh Lóránttal, mi azonban arra voltunk kíváncsiak, klubváltása milyen hatással volt a futballjára.

Nos, az első játékrészben Prukner László nyugodt lehetett, ugyanis egyáltalán nem úgy tűnt, hogy Alvesnek van kedve játszani. Húsz percig tulajdonképpen észre sem lehetett venni, hogy a pályán van, aztán egy partdobást követő megugrással máris helyzetet alakított ki, ha passzára csapattársai közül valaki érkezik középen. Öt perccel később játszi könnyedséggel cselezte ki őrzőjét, majd amikor Grúz Tamással testi kontaktusba került a büntetőterületen belül, megpróbált eljátszani egy tizenegyest érő szabálytalanságot. A támadó nagy pillanata az 50. percben jöhetett volna el, hiszen helyzetbe került, azonban jobblábas lövésével még a kaput sem találta el.

Amiről viszont feltétlenül szót kell ejteni, az a játékvezetés. Sulyok Gergely rögtön a második játékrész elején a lelátóról jogtalannak tűnő büntetőt ítélt a vendégek javára, és talán maga is érezte, hogy rosszul döntött, hiszen a mérkőzés legvégén, amikor Grúz Tamás a saját kapujába rúgta egy jobb oldali beadás után a labdát, mindenki megdöbbenésére nem adta meg a székesfehérvári gólt. Két hatalmas hibájával döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, azonban ha a Rákóczi helyzetkihasználása nem annyira katasztrofális, mint amilyen, a hazai csapat megszerezhette volna első tavaszi győzelmét. Prukner László már a lelátó korlátján ülve szembesülhetett azzal, hogy csapata ismét csak döntetlenre volt képes (a játékvezető elküldte őt a kispadról), így egyre inkább valószínű, hogy a Kaposvár nem tudja megismételni tavalyi hetedik helyét a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

NB II: Soroksár SC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
12 perce

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
13 perce

Újpest: három játékostól már elköszöntek, de mások is távozhatnak

Labdarúgó NB I
24 perce

Sinner egy óra alatt lerendezte Zverevet, az idei negyedik ezrest is megnyerte

Tenisz
33 perce

F1, Miami Nagydíj, verseny

F1
36 perce

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
40 perce

Női kézilabda MK: Győri Audi ETO–DVSC döntő

Kézilabda
52 perce

Puskás–Suzuki-kupa: hatodik lett a Sportingtól vereséget szenvedő Honvéd

Minden más foci
54 perce
Ezek is érdekelhetik