Odalett a BSE pályaelőnye

Vágólapra másolva!
2009.04.02. 08:10
Címkék

A negyeddöntő párharcai közül a fővárosi mérkőzés ígérkezett a legizgalmasabbnak. A hazai pályán játszó városmajoriak nagyon beragadtak a találkozó elején, Vida Anna hármasával a 9. percben 23–7 volt a győrieknek. A második negyedben a BSE két pontra megközelítette ellenfelét, annak köszönhetően, hogy a látogató hat és fél percig gólképtelen volt. A nagyszünetet követően Bronislava Borovicková két, illetve Dagmar Imbergerová triplájával már 22 pont volt a két csapat között. A BSE-nek semmi sem jött össze, megérdemelt győri siker született. Folytatás kedden Győrben. ½

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
15 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
16 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik