24. Balázs-kupa Győrött

Vágólapra másolva!
2009.04.02. 23:18
Címkék

Győrött 1986-ban kezdődött, és azóta minden év áprilisában, a tavaszi iskolai szünetben rendezik meg a Balázs-kupát, amely Európa legjelentősebb nemzetközi utánpótlástornájává fejlődött. Az idei megméretést április 4–8. között bonyolítják le. Ausztria, Csehország, Horvátország, Németország, Szlovákia és Szlovénia 51, míg Magyarország 45 csapata küldte el nevezését. Külföldről a legtöbben Horvátországból érkeznek (19 együttes). Négy fiú és négy leány korcsoportban küzdenek a fiatalok, akik nyolc helyszínen 332 mérkőzést vívnak. A szervezők 1200–1300 résztvevőre számítanak, akik 6000 vendégéjszakát töltenek a városban. A torna megnyitója április 4-én 18.30-kor lesz a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, ahol 19.30-tól az Audi ETO–Újbuda női Magyar Kupa elődöntő-mérkőzés emeli majd az ünnepség színvonalát. A selejtezőknek 5-én és 6-án, a középdöntőknek 7-én a város különböző helyszínei, a döntőknek 8-án 11 órától a Magvassy-sportcsarnok ad majd otthont.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik