Az első perctől bízik a nagy sikerben

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:59
Címkék
Most jó magyar válogatott labdarúgónak lenni – még akkor is, ha nem a megszokott posztján szerepel az ember. Halmosi Pétert ugyanis nem a fedezetsor bal oldalán, hanem középen veti be Erwin Koeman, ráadásul inkább védekező, mintsem támadó feladatot oszt rá. A 25. válogattsága előtt álló, a Hull Cityben edződő játékos persze nem panaszkodik: tisztában van vele ő is, napjaink nemzeti együttesébe már nem olyan könnyű bekerülni…

A múlt szombati csata előtt mást sem hallottam önöktől, mint azt, hogy mennyire csalódottak lennének, ha csak egy ponttal térnének haza Tiranából. Ennyire biztosak voltak a győzelemben?A múlt szombati csata előtt mást sem hallottam önöktől, mint azt, hogy mennyire csalódottak lennének, ha csak egy ponttal térnének haza Tiranából. Ennyire biztosak voltak a győzelemben?

Fogalmazzunk úgy: töretlenül hittünk benne – felelte Halmosi Péter. – Mérget persze nem vehettünk rá, hogy nyerünk Albániában, a svédek döntetlenje azért intő példaként lebegett előttünk. De ez nem jelenti azt, hogy ne bíztunk volna magunkban. S hogy mire fel voltunk ennyire optimisták? Két érv szól mellettünk: egyrészt ezen a szinten rengeteget számít, hogy a csapat kilencvenkilenc százaléka külföldön játszik, másrészt van egy remek kapitányunk.

Aki talán még önöket is meglepte Tiranában…

Erwin Koemant eddig is úgy ismertük, mint aki nem fél kockázatosnak tűnő döntéseket hozni. S mégis: most mi is csak lestünk egy-két húzása láttán, de ezek, hála Istennek, beváltak, ugyanúgy, mint a korábbiak.

Mit szólt, amikor megtudta, hogy Gera Zoltán kimarad?

Leesett az állam. És nem csak nekem… Megjegyzem, a szakvezető igazán korrekten és őszintén oldotta meg ezt a szituációt. Ebből is kiderült, milyen jó ember. Megtehette volna, hogy nem is jelzi Zolinak, ám ő már másfél héttel a meccs előtt felhívta, és tudatta vele a rossz hírt. Kalapot emelek ugyanakkor a játékostársam előtt is, hiszen úgy dolgozta végig a hetet, hogy egyetlen jel nem utalt arra, hogy a kispadra kényszerül. Én még beszéltem is vele, de egy szavából sem lehetett erre következtetni. Utána természetesen elmondta, hogy tudta, mi vár rá – maradjunk annyiban, ennél jobban ő sem kezelhette volna ezt a helyzetet. Ehhez már csak annyit fűznék hozzá, hogy ha valaki, én már átéltem hasonlót a válogatottban, ráadásul nem is egyszer. Megesett, hogy biztos voltam benne, bizalmat szavaz nekem az aktuális kapitány, aztán váratlanul a partvonalon kívül találtam magam. Indoklással egyik edző sem szolgált… Ezért is becsülöm Erwin Koemant, hogy így viselkedett Zolival szemben.

Szombaton értesült arról, hogy kezdő lesz?

Már csütörtökön sejtettem. Sőt tudtam. A kapitány magához hívott, és közölte, hogy játszom majd. Hozzátette azt is, hogy védekező középpályásként számol velem, csakúgy, mint az októberi Albánia, valamint Málta elleni selejtezőn.

Felteszem, bal oldali középpályásként nem szeret a fedezetsor közepén védekezni.

Ez nem szeretem-nem szeretem kérdés. Ez a magyar labdarúgó-válogatott! Amelyben mindig is megtiszteltetés játszani. Manapság pedig már rang is! Azt viszont nem tagadom, ha választhatnék, hogy inkább a bekkelésre ügyelek vagy a bal szélen a támadásokat segítem, utóbbira szavaznék, de a szövetségi kapitány többek között azért szövetségi kapitány, hogy ő döntsön, ne én. Nekem nincs más dolgom, >>>

Legfrissebb hírek

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
21 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
29 perce

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
53 perce

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
1 órája

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik