Szerencséjük sincs

M. A.M. A.
2009.03.29. 23:47
Címkék

Nagy a versenyfutás a Nyugati főcsoport nyolcadik helyéért, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a jelenlegi nyolcadik Dallas Mavericks és a táblázat kilencedik helyén tanyázó Phoenix Suns párharcává szűkül. Épp közöttük van ugyanis a választóvonal, mert akárcsak Keleten, itt is csupán az első nyolc helyezett folytathatja a küzdelmeket a 82 mérkőzéses alapszakasz után, a kilencediktől lefelé már április 16-án elkezdődik a nyári szünet, tehát még igencsak a tavasszal.

A legutóbbi játéknap előtt hárommal volt több vereségük az arizonaiaknak, miközben már csupán tíz meccsük volt hátra, és ezek közül az elsőt Salt Lake Cityben, a Utah Jazz rettegett oroszlánbarlangjában kellett megvívniuk Alvin Gentry öregedő sztárjainak. Úgy tűnt, pórul jár a Suns, mert a harmadik negyed harmadik percében már 21 ponttal (58–37) vezetett a vendéglátó – innen vágtak ki hosszú és huszáros hajrát Steve Nashék.

Olyannyira sikeresen, hogy a 36. évében járó játékmester duplájával 34 másodperccel a 48 perc letelte előtt már a Phoenix tudhatta magát négypontos előnyben, de jött Deron Williams, a Jazz irányítózsenije, és két kosarával hosszabbításra mentette a meccset. Ott pedig már nem volt mese, a házigazda dominált, és végeredményben 104–99-es győzelmet aratott, így a Sunsnál még inkább bánhatják Grant Hill eladott labdáját és Matt Barnes rossz dobását.

Mind a kettő a rendes játékidő utolsó fél percében történt, azaz ha csak az egyik szituációból jól jönnek ki a vendégek, nyernek. Nem nyertek. Lassan kilátástalan a helyzetük...

Legfrissebb hírek

Perceken belül kezdődik a Haiti–Skócia összecsapás

Foci vb 2026
23 perce

Statisztikák: pazar mutatókkal robbant be a világbajnokságon a marokkóiak 18 éves szupertehetsége

Foci vb 2026
30 perce

Vinícius Júnior: A saját dolgunkat nehezítettük meg

Foci vb 2026
38 perce

Vb 2026: Haiti–Skócia

Foci vb 2026
44 perce

Jól kijönnek egymással a haiti és skót drukkerek

Foci vb 2026
53 perce

McTominay és Robertson is ott van a skótok kezdőjében Haiti ellen

Foci vb 2026
1 órája

Fél óráig lefutballozták Brazíliát, de Vinícius villanása elegendő volt a Marokkó elleni vb-döntetlenhez

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége, nem bírt egymással Brazília és Marokkó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik