Már csak egyetlen esély

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.03.28. 01:04
Címkék
Két hete még három végső sikerben bízott az Újpest, de mára csak a bajnoki címért küzdhet az együttes, hiszen mindkét kupából kiesett. Sallói István sportigazgató szerint a Győr ellen semmi sem sikerült csapatának, Rajczi Péter pedig bevallja, mentálisan nem voltak rendben.

Tíz nap nagyon hosszú idő. Ennyi idő alatt az Újpest előbb kiesett a Magyar Kupából (az MTK ellen), majd átvette a vezetést a bajnokságban (a DVSC elleni 2–0 első helyet ért), végül pedig búcsúzott a Ligakupától (az ETO másodszor is legyőzte a lilákat). A két kupasorozat kudarca között van némi öszszefüggés, és nem csak az, hogy mindkét pofon igen fájdalmas.

„A Győr és az MTK elleni kiesés összetartozik – mondta Sallói István, az Újpest sportigazgatója. – Mindkét sorozatot szerettük volna megnyerni. Az MTK-val szemben előnyben voltunk, de végül elbuktunk, a Ligakupában pedig a Győr két kontrából megvert minket. Pedig valahol mindenki azt hitte, hogy az ETO ellen könnyebb lesz. A zöld-fehérek nem is a legjobb csapatukkal léptek pályára csütörtökön, ám a meccs nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Hátrányba kerültünk, és már semmi sem sikerült.”

Ez alaposan megzavarta az újpesti futballistákat, akik közül elsősorban Mario Bozsics és Rajczi Péter lépte át olykor a keménység határát.

„Magam is láttam, hogy az idő múlásával egyre dacosabbá, indolensebbé váltak a játékosaink – folytatta Sallói István. – Az egyik legnagyobb tanulsága ennek a találkozónak, hogy idegileg is bírni kell az ilyen mérkőzéseket. Úgy érzem, hogy mindkét kupameccsünket a Debrecennel vívott bajnoki miatt buktuk el, hiszen előtte és utána is a Loki elleni párharc volt a téma. Fájó, hogy kiestünk a Ligakupából, hiszen ezzel együtt húszmillió forintot is vesztettünk.”

A sportigazgatónak igaza lehet abban, hogy a DVSC elleni kiélezett mérkőzés miatt buktak el két másik fontos találkozót, ám Rajczi Péter szerint a Győr elleni kiesésben szerepe volt annak is, hogy korábban az MTK-tól is kikaptak.

„Nem volt könnyű felpörögni a csütörtöki találkozóra – vélekedett a csatár. – Betegen vállaltam a játékot, meg is sérültem, mentálisan sem voltam tökéletesen rendben. Utóbbival egyébként nem voltam egyedül. A bajnokira ki tudtuk kapcsolni az idegességet, a csalódottságot, de most megint előjöttek a bajok, amelyek az MTK-meccs kudarcából adódtak – egyszerűen nem tudtuk magunkat öszszerakni.”

Rajczi Péter nem tagadja, butaságot csinált, amikor még az első félidőben csúnyán odarúgott a győri Vladimir Djordjevicsnek.

„Nem akarok mentegetőzni, de a találkozó elején szétrúgtak minket a védők – magyarázta a támadó. – Mario Bozsics és én is belementünk olyan szituációkba, amilyenekbe nem lenne szabad. Nehéz volt elviselni, hogy rugdosnak minket, és a játékvezető semmit sem szól. Egy bajnokin nyilván nem toroltuk volna meg a sérelmeket, de sajnos ez most így alakult. Nem kellett volna… Vérzett nekem már a szám, az orrom, a fejem, a lábam egy-egy védő miatt, van ilyen. Egyébként még szeretem is, ha a meccs elején eltalálnak, akkor legalább felébredek. Keménynek kell lenni, mert a futball harcias játék, de eddig sosem léptem át a durvaság határát.”

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
15 perce

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
26 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
36 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
42 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
49 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
56 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
58 perce