A csodában bíznak Tiranában

már nem megy albánul, próbálkozzunk a göröggel, de ettől mi szerényen elzárkózunk, végül találnak valakit, aki boldogul az angollal is. Néhány szó után már értjük is a nagy buzgalmat: azt hiszik, jegyeket akarunk venni, és nekik van bőven, adnak is, ha a zsebünkbe nyúlunk. Előbb tisztázzuk a félreértést, majd emberünk elmondja a hivatalos árakat. A főtribünre háromezer lekért lehet bejutni, ez nagyjából hétezer forint, a másik oldalra, az oldalvonal mentén középen hétszáz, a széleken ötszáz, a kapuk mögött pedig kétszáz lekért lehet majd szurkolni. Állítólag fogynak a jegyek, sokan lesznek, és a fiatalok nyitott tenyérrel mutatják, ötöst kapunk a kedvenceiktől, de ettől még barátságosak.

A poros, földes pályát is kincsként vigyázzák

A stadion másik oldalára érve alig hiszünk a szemünknek.

Olyan edzőpályára bukkanunk, amelyhez képest a libalegelő maga a Wembley, ám ennek dacára márkás szerelésekbe öltözött gyerekek futballoznak edző irányításával, legalább harmincan. A labdák össze-vissza pattognak a hepehupás talajon, ez ugyanis csak egy keskeny sáv a gyakorlatilag nem létező kerítés mellett, a nagypályára nem lép senki, azt kímélik. Hogy mit óvnak rajta, az kideríthetetlen, mert poros föld az egész, egyetlen szál fű sem meredezik rajta, ugyanakkor a gyerekek lelkesedése lefegyverző, óriási fegyelemmel végzik a gyakorlatokat.

Elindulunk visszafelé, keresünk egy vendéglőt, ahol végre ebédelhetünk vagy vacsorázhatunk, megítélés kérdése. A pincér nem lehet buta ember, a rendelés végén megkérdezi: ugye, magyarok vagyunk? A helyeslésre pedig azonnal rávágja, nyilván a szombati meccs miatt vagyunk itt, és ezzel ráleltünk a közös témára, természetesen az étel és ital mellett. Érdeklődünk, szereti-e a futballt, mire büszke szabadkozással feleli, hogy magától értetődik, minden büszke albán nagy szurkoló, imádja a játékot, és rajong a válogatottért. Elnézést kérően mondja, hogy a mieink közül nem ismer senkit, de reméli, ez így is marad, és a szombat esti meccset követően sem kényszerül egyetlen magyar futballista nevének a megjegyzésére sem. Ezen a ponton rávilágítunk a közöttünk feszülő érdekellentétre, a válasz pedig nagy mosoly, amely azonnal le is fagy az arcáról, amikor közli, sajnos a meccs idején is dolgozik, ezért nem mehet ki a stadionba, de utána szívesen lát minket. Még abban is megegyezünk, hogy a vesztes fizet egy kört, aztán végre elmegy leadni a rendelést.

Jó lenne, ha szombaton a vendégei lehetnénk.