Sikeres medvetánc

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.03.25. 00:32
Címkék
Véget ért a szapporói csoda utáni első bajnokság, amely a Mol Liga keretén belül rendezett alapszakasztól az EBEL-ből hazatérő Alba Volán címvédéséig tartott. A magyar első osztály hat klubja teljesítményét értékelő sorozatunk második részében az ötödik helyen végző Miskolci Jegesmedvék kerül terítékre.

Meseszép csarnok (benne jövő hét pénteken magyar–finn meccs!), értő, lelkes, nagy számú közönség, de kevés pénz.

Márpedig hiába az előbbi kettő, a harmadik miatt nincs éremesélyes csapat. A Miskolci Jegesmedvék JSE ebben az idényben ugyan előbbre lépett, megelőzte a csarnokhiány miatt voltaképpen reménytelen helyzetben lévő FTC-t és a Volán farmcsapatát is, mindazonáltal ennél merészebb terveket nem szövögethetett. Pedig a rajt előtt bíztak a csodában: az elismerten kiváló szlovák edző, Jan Faith maradt, a főleg helyi kötődésű magyarok maradtak, és létrejött a finn kapcsolat. Az öt északi hokis közül azonban „csak” kettő váltotta be a hozzá fűzött reményeket: Dan Christopher Strengell és Iiro Mathias Nyberg végig húzóembernek számított.

„Kimondottan jó arány, ha azt vesszük, hogy a sötétben tapogatóztunk – vallotta be Egri István elnök. – A fiatal finnek némelyike azt hitte, itt majd jól elbulizhat, de rá kellett jönnie, a magyar hokiban ezt már nem lehet megtenni.”

Az eltanácsolt finnek helyére Robert Franc és Peter Foltín személyében két tapasztalt szlovák légiós érkezett, a karmesteri pálcát pedig Mayer Péter vette a kezébe. Faith edző ugyanis távozott, a szlovák extraligás Skalicához ment másodedzőnek…

„Nagyszerű szakember ment el tőlünk – fogalmazott Egri István.

– Mi az oka? Máshogy szocializálódott. Nem ahhoz szokott, amit nálunk átélt, már ami az anyagi helyzetünket illeti. Szlovákiában megkérdezték tőle, mi a különbség az ottani és a magyar munka között. Tudja, mit felelt? A pénz. Csak a pénz.”

A szakosztályért éjt nappallá téve dolgozó vezető azért sietett leszögezni: Mayer Péter kinevezése telitalálatnak bizonyult, hamar megtalálta a közös hangot a csapattal, tisztában van a viszonyokkal, tudja, miképpen lehet követelni. Irányításával előrelépdelt az együttes, és nem sok hiányzott a négy közé jutáshoz. Az 50 millió forintos költségvetéssel működő szakosztály az ötödik helyezésre is büszke, de előbbre akar jutni.

„A finnek vissza akarnak jönni, ez jó. Álmodozunk, hogy erősítsünk, minden pénz kérdése. Tárgyalunk, tárgyalunk, de nem kell mondanunk, milyen a helyzet, elég csak a Dunaferr női kézilabdázóit említeni. A nyáron kiderül, mi lesz velünk.”

A szurkolók hálásak, az ankéton „Nekünk ti vagytok a bajnokok!” zászlóval búcsúztak a csapattól. Ki tudja, talán egyszer korona is érkezik…

Csütörtöki számunkban az NZ Stars értékelése következik

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC

Labdarúgó NB II
1 perce

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
5 perce

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
7 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
31 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
37 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
57 perce

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik