Koszár Zsolt meglepetése

M. A.M. A.
2009.03.21. 23:46
Címkék

Meglepő eredménnyel fejeződött be szombaton Csákváron a mezei futók 101. országos bajnoksága. A férfiak 12 kilométeres számában a szentgotthárdi Koszár Zsolt diadalmaskodott, akinek győzelmére senki sem számított. Ráadásul nem szoros küzdelemben lett első, könnyedén előzte meg a mezőnyt. Bár egész télen keményen edzett és készült a tavaszi szezonra, sikere saját magát is váratlanul érte. „Az volt a célom, hogy az első hat közé kerüljek, a bajnoki cím számomra is meglepetés – mondta. – A rajt utáni első kör kicsit nehezebben ment, de utána könnyedén tartottam a lépést a többiekkel. Az utolsó kör előtt már éreztem, hogy győzhetek, és sikerült is otthagynom a többieket.” A férfiak rövidebb távján, 6 kilométeren az akadályfutó Minczér Albert annak ellenére diadalmaskodott, hogy nem szereti igazán a mezei futást. Nem is készült a versenyre, de a fedett pályás Európa-bajnokság döntősének sikerült átmenteni a formáját ide is. Papp Krisztinának sem tartozik kedvencei közé a dimbes-dombos terep, évek óta nem is rajtolt a mezőn. Ezúttal is csak a bajnokság miatt vállalta az indulást, s az 5.5 kilométeres távon nagy fölénnyel nyert.

Legfrissebb hírek

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
2 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
13 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
14 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
16 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
16 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
52 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája