Csoportelső a Győri ETO

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
2009.03.21. 23:46
Címkék
A csoportelsőség volt a tét a szombati Győri ETO–Valcea női BL-mérkőzésen, amellyel a két együttes befejezte a középdöntő küzdelmeit. A magyar bajnok remek csapatmunkájának köszönhetően nyert, s az elődöntőben itthon játszhatja a visszavágót – a Hypo ellen.

Már korábban eldőlt, hogy a Győr és a Valcea elődöntőt játszhat a BL-ben, csak az volt a kérdés a szombati csoportrangadó előtt, melyikük végez a csoport élén. Ennek a legfőbb értéke, hogy a csoportelső az elődöntőben otthon játszhatja a visszavágót.

A győrieknél valamennyi játékos egészségesen várta a szombati találkozót, bár Tomori Zsuzsanna a héten megfázással és lázzal bajlódott, csak pénteken tudott edzeni. A román együttesből kimaradt a válogatott Szűcs Gabriella.

„Csütörtökön Déván játszottunk bajnoki meccset, amelyen még semmi bajom se volt – mondta a korábbi debreceni átlövő. – A találkozó után elindultunk Győrbe, s mire megérkeztünk, belázasodtam. Nagyon sajnálom, hogy nem szerepelhetek, mert szeretek magyar közönség előtt játszani, és a családom is azért jött el Debrecenből, hogy lásson a Valceában. Sebaj, majd a döntőben, újra a Győr ellen…”

Konkoly Csaba, a győriek mestere fanyar mosollyal mondta, hogy ő is sajnálja Szűcs kimaradását, mert csapata készült a magyar játékos ellen, akinek persze mielőbbi gyógyulást kívánt.

Hatalmas iramban kezdtek, és a félidő derekáig felváltva vezettek az egymás taktikájából remekül felkészített csapatok. Jól ismeri egymást a Győr és a Valcea, hiszen az előző évadban is egymás ellen küzdöttek a BL-elődöntőbe jutásért, ami akkor Görbicz Anitáéknak sikerült. A magyar együttes a félidő közepétől egyre jobban uralta a mérkőzést (11–7), ugyanakkor a fergeteges iram miatt sokat cserélt, változatos felállásokkal igyekezett meglepni vetélytársát. A románok lehívták Luminita Dinu-Hutupant, ám cseréje, Mihaela Smedescu sem találkozott gyakrabban a labdával, mint előtte a világklasszis kapus. A győriek közül Simona Spiridon és Tomori Zsuzsa talált be a leggyakrabban, Görbicz Anita pedig látványos találatai mellett pontos passzokkal szolgálta ki társait.

Hiába állt vissza Hutupan a kapuba, társai védekezése nem volt elég hatékony a változatos felállásban támadó ETO ellen (17–13). Görbicz a balátlövő helyén játszott, Kovacsics Anikó irányított, a jobbátlövő helyén pedig váltotta egymást Tomori, Herr Anita és Hornyák Ágnes. A Valcea akkor tudott felzárkózni (20–20), amikor agresszívebb lett a védekezése, Pálingernek pedig kevesebbet segítettek társai. Kapust cserélt Konkoly edző, ám a Győrből távozni készülő Herr Orsolyát gyorsan felavatták a vendégek (20–21), Adina Fiera és Regina Shymkute megállítása különösen nehéz volt.

Tomori, Görbicz és Vérten Orsolya találataival azonban már rendre vezetett a frissebbnek látszó, színesebben támadó Győri ETO. A hajrában Herr Orsolya parádézott a kapuban, Tomori pedig létfontosságú gólokat szerzett (29–26), aztán viszont az általa elszórt labdákkal iramodott meg a Valcea, és ismét felzárkózott (29–28). Végül a jobbkezes átlövő találata eldöntötte a presztízscsatát.

A Győr az áprilisi elődöntőben az osztrák Hypóval találkozik, s idegenben kezd.

Legfrissebb hírek

NB II: betegség és sérülés után a Karcag ellen játszhat újra a Honvéd középpályása

Labdarúgó NB II
11 perce

NBA: 40 pont Gilgeous-Alexandertől; sorozatban tizenegyedszer nyert a Thunder

Amerikai sportok
54 perce

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
1 órája

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
8 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
8 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
9 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik