Bevehetetlen Fehérvár

Majd kéttucatnyi, húszas és harmincas éveiben járó fiatalember látható boldogsággal búbolta Szuper Levente fejét, közben 3500 ember üvöltötte torkaszakadtából: „Baj-nok-csapat! Baj-nok-csapat!”

A pillanat – amelyet volt, aki most kilencedszer, de akadt olyan, aki először élhetett át – mindig felejthetetlen.

És megérdemelt…

Az a csapat, amelyet hazai mércével mérve valóban profi körülmények vesznek körül, amely képes túllépni a néhány héttel ezelőtti, amúgy saját maga gerjesztette válságon, amely olyan fölényben játszik, hogy az összecsapás nagy részében az ellenfél csak nyomozza a korongot, tényleg rászolgált erre a pillanatra.

Főleg, hogy immár sorozatban hetedszer élheti át…

A szombat esti meccs előtt vitathatatlanul benne volt a levegőben a bajnokavatás reális lehetősége: már egy órával a kezdés előtt tele volt a csarnok körüli összes kijelölt és kijelöletlen parkoló, a büfénél hosszú sor kígyózott, Énekes Lajos, a Volán mestere mosolygós arccal figyelte a bemelegítést, idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató pedig sokat sejtetően csak ennyit mondott: „Meglesz!”

Aztán hamar kiderült, hogy ezt a szemléletet a telt ház, azaz háromezer-ötszáz fanatikus fehérvári előtt hokizó volánosok is a magukévá tették: a találkozó elejétől olyan nyomás alatt tartották a lila-fehéreket, hogy a semleges nézők (voltak ilyenek?...) talán már megsajnálták őket. Az első öt percben a korong gyakorlatilag csak másodpercekre távozott az újpesti harmadból, s ha ebben az időszakban mérik a korongbirtoklási arányt, az egészen megdöbbentő eredményt mutatott volna. De mivel nem pontozásos sportágról van szó, gól pedig ekkor még nem született, ez legfeljebb arra volt jó, hogy tovább fárasszák a levegőt már egyébként is a fülükön vévő fővárosiakat, akik – mint kiderült – rossz boltot csináltak: ugyan kijjebb jöttek a szorításból, cserébe viszont gólt kaptak.

Erről ennyit…

Tekintve, hogy a bajnoki finálé korábbi négy párharca során még egyszer sem fordult elő, hogy az első szünetben a Volán vezessen, az első húsz perc utáni 1–0-s hazai előny már előrevetítette a folytatást. Palkovics Krisztiánék minden különösebb megerőltetés nélkül hokiztak, futószalagon gyártották a helyzeteket, így csak az volt a kérdés, megússza-e tisztes veréssel az Újpest, vagy összeroppan. Hogy végül nem ez utóbbi történt, abban elévülhetetlen érdemei voltak Matus Palkónak, az újpestiek kapusának, ő ugyanis mindent védett, amit lehetett, és sok olyat, amit nem.

Négyszer azonban ő is kevés volt.

Miként az Újpest is arra, hogy legalább kettős emberelőnyből – ami Palko mezőnyjátékosra cserélése folytán gyakorlatilag hármas lett – betaláljon a hazai kapuba, sőt ebből a szituációból kapta a harmadik gólt.

A találkozó lefújásának pillanatában pedig már ki emlékezett arra, hogy kedden ugyanezen a pályán kikaptak a kedvencek: az azóta lejátszott két meccset 9–0-s gólkülönbséggel hozta a Volán, hogy aztán szombat este negyed kilenc tájban csaknem kéttucatnyi, húszas és harmincas éveiben járó fiatalember Szuper Levente fejét búbolja.

De ezt már úgyis tudják…