A két Péter főszerepben
„Kérem, itt nem lehet ám csak úgy mászkálni!” – kaptuk a baráti tanácsot a mérkőzés kezdete előtt.
Noha az újpesti forgatagban még csak-csak, a pályán, a kispadok környékén (a stadion bejáratánál kapott, két számmal nagyobb fotósmellényben) viszont már lehetetlenség volt elvegyülni.
Ám ez a kis kockázat megérte, ha már az aranycsataként beharangozott Újpest–Debrecen összecsapás igazi csemegének számít a többnyire nagyobb tét nélkül „zötykölődő” labdarúgásunkban, akkor a beszámoló is legyen rendhagyó. Így hátrahagytuk a szélvédett sajtópáholyt, és a huzatosabb pálya szélét választottuk, hogy testközelből figyeljünk minden egyes mozzanatot.
Persze megígértük: nem mászkálunk. Figyeltünk.
A hazai ultrák még nem érték el a maximális hangerőt, amikor oldalról már egy hideg sörtől karcos férfihang adta ki a határozott ukázt: „Peti, intézd el őket!”
A közelben kocogó Kabát Péter egyetértően bólintott, majd Rajczi Péternek továbbította a labdát és vele együtt az üzenetet is. Közben a korlátnál aláírásra vadászó lelkes kisgyermekek várakoztak, de sehogy sem tudták egymás között eldönteni, hogy melyik támadó a nagyobb kedvenc.
Eláruljuk: később is gondjaik voltak ezzel...
Az Újpest vezetőedzője, Szentes Lázár feszülten sétálgatott a kezdés előtt, nem volt egy pillanatra sem maradása egy helyben. Mutatóujjával a szemére bökve jelezte a lila-fehér játékosoknak, hogy figyeli minden mozdulatukat. A debreceniek klubmenedzsere, Herczeg András csak kicsivel később bukkant fel a játékoskijáróban. A hazaiak ekkor már megkapták az arra járó törzsszurkolótól a biztató pacsit, a vendégek cserejátékosai pedig átsétáltak az éppen élőben bejelentkező tv-kamera előtt.
A himnusz alatt látványos görögtüzek füstje telepedett a Szusza-stadionra, mégis tisztán látszott, a szurkolók kirobbanó lelkesedése, valamint a körítés már hamisítatlan rangadóhangulatot idéz.
folytatás...
