Keményen küzdenek

BERECZKY ATTILA, BODNÁR TIBORBERECZKY ATTILA, BODNÁR TIBOR
2009.03.14. 01:47
Címkék
A keleti országrész nagy rangadóját rendezik szombat délután Debrecenben: a DVSCTEVA a Nyíregyházát fogadja. A Loki a bajnoki címre hajt, míg a Spartacus afféle gladiátorcsapata az élvonalnak, képes a legváratlanabb húzásokra. Debreceni oldalon Rudolf Gergely, a nyíregyházin Majoros Árpád lehet a 15 órakor kezdődő mérkőzés hőse.

Jó félórányi játék jutott a DVSC TEVA első tavaszi bajnoki mérkőzésén Rudolf Gergelynek.

Herczeg András klubmenedzsernek a múlt pénteki, székesfehérvári összecsapáson sérülés miatt kellett lecserélnie a csapat házi gólkirályát, aki kihagyta a Loki keddi, siófoki Magyar Kupa-negyeddöntőjét is. Szombaton a Nyíregyháza elleni kelet-magyarországi rangadón azonban újra számíthatnak a debreceniek az ősszel kilenc találatig jutó Rudolfra.

„Nagyon vártuk a tavaszi rajtot, hiszen a zalaegerszegi meccsünkre kétszer is majdnem elindultunk, aztán közbeszólt az időjárás, egy fordulót pedig elhalasztottak – kezdte a debreceniek hatszoros válogatott csatára. – Fehérváron az első félidő derekán kaptam egy klasszikus medvepuszit Milan Pavlicictól a combomba, így nem tudtam folytatni a játékot. Orvosunk tanácsára néhány napot pihentem, de a hét közepén már minden gyakorlatot meg tudtam csinálni, így szerencsére nincs akadálya annak, hogy ott legyek a pályán a Nyíregyháza elleni rangadón.”

A rangadón, amely a pályára lépő labdarúgók közül minden bizonnyal Rudolf Gergely számára a legpikánsabb, hiszen Nyíregyházán született és nőtt fel, most pedig a szomszéd vár együttesét erősíti a Loki–Szpari találkozón.

„Furcsa érzések kavarognak bennem a Nyíregyháza elleni meccs előtt – vázolta a támadó. – A várost imádom, a jelenlegicsapattal és a vezetőkkel sincs semmi bajom, ám visszagondolva a kezdetekre, bizony volt >>>

Legfrissebb hírek

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
22 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
27 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
27 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
30 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
31 perce

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
41 perce

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
52 perce