Ismerős történet

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2009.03.11. 23:49
Címkék
Három év után ismét az Alba Volán és az Újpest vív meg a döntőben: akárcsak most, a IV. kerületi csapat akkor is a szinte lehetetlenre készült – az AV pedig a címvédésre.

A történelem ismétli önmagát. Ezzel persze nem mondtunk újat, de a péntek este kezdődő döntő kapcsán sok minden idézhető a három évvel ezelőtti finálé idejéből. Akkor is az Alba Volán és az Újpest találkozott.

„Nem állítható, hogy a döntő párosítása meglepetést jelentene, idény közben már érezhető volt, hogy a tavaly nyáron alaposan megerősödő lila-fehérek megtörhetik az elmúlt fél évtized két honi élcsapatának hegemóniáját: az újpestiek a szezonban többnyire legyőzték az újvárosiakat, akik az elődöntőben is csak ideig-óráig tudták megszorongatni a fővárosiakat” – írtuk 2006. március 7-én, de a lilák 2008–2009-es szezonját alapul véve írhatnánk ma is.

Három esztendeje az új évezredben megszokottan címvédő Alba Volán(-FeVita) a Ferencváros, míg az Újpest az akkor éppen DAC-Invitel néven futó Dunaújváros legyőzésével jutott a fináléba. De míg az AV 3–0-val, söpréssel lépett tovább, a rivális szenvedett kicsit, 3–1-gyel zárva le elődöntőjét.

„Eddig nincs okunk panaszra, minden az előzetes terveink szerint alakult” – mondta anno feltüzelve Ancsin János, az Újpest lelke, akkori megbízatása szerint társedző, ma szakmai igazgató. Kollégája, idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója ekként reménykedett, mielőtt a megkülönböztető sárga sisakot viselő legeredményesebb játékosok, Ladányi Balázs, illetve Ocskay Gábor vezette alakulatok összecsaptak volna: „Jó meccsek lesznek, nehéz megjósolni a végeredményt. Hosszú volt az idény, szeretnénk, ha minél gyorsabban befejeződne a finálé, mégpedig természetesen a mi sikerünkkel.” Aztán megjegyezte, hogy a döntő bizonyosan nem dől el a lehető legrövidebb úton, azaz négy mérkőzés során. Most talán nem vállalná ugyanezt a kijelentést (elvégre csapata kisöpörte a DAB.Docler néven létező Újvárost a négy között), még akkor sem, ha ezúttal az Újpest is makulátlanul hozta a maga elődöntőjét az NZ Stars ellen.

Kétezer-hatban végül 4–1-gyel nyerte meg sorozatban negyedik, összesen hetedik bajnokságát az Alba Volán, amelynek teljes névsorából tizenegyen tartoznak ma is az AV első vagy második csapatához. Az Újpest azóta sem tudott továbblépni a tizenharmadik címtől, amelyet még 1988-ban szerzett. Két elbukott finálé volt a legtöbb, amit azóta elért, a legutóbbiban szereplő hokisai közül pedig hat lesz jelen a mostani döntőben. Borbás Gergely, Vladimir Dubek, Hetler Ádám és Tolnai Attila lila mezes azóta is, Baróti Zsolt játékosból másodedző lett, Horváth András pedig ellenfél…

Legfrissebb hírek

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
2 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
3 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
5 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
5 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
42 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája