Most már tényleg gázolni kell

Az összeállítást készítette: Csillag Péter, Kormanik Zsolt, Moncz AttilaAz összeállítást készítette: Csillag Péter, Kormanik Zsolt, Moncz Attila
Vágólapra másolva!
2009.03.09. 23:51
Címkék
A madridi mérkőzésen elmaradt a Real elnöke által bejelentett Liverpool-legázolás, a spanyolok így kénytelenek az Anfield Roadon kiharcolni a továbbjutást. Az 1–0-s előny megnyugtató tudatában azonban az angoloknak semmi másra nem kell figyelniük, csak arra, hogy ne kapjanak gólt. Rafa Benítez menedzser szerint azért – biztos, ami biztos – rúgnának is egyetkettőt.

Fabio Cannavaro frizurája Madridban már korántsem csupán esztétikai kérdés. Ha a Real olasz védője néhány hét múlva is rövidre nyírt hajjal szaladgál a gyepen, biztosan kijelenthető, hogy a csapat az aktuális idényben sem nyer Bajnokok Ligáját. Ám ha a hátvéd fején szépen nő a hajzat, a fővárosi klub hívei továbbra is reménykedhetnek, hiszen a madridi együttes túljutott a Liverpoolon a nyolcaddöntőben. Mindenkit megnyugtathatunk, a Nemzeti Sport továbbra sem vedlik át divatlappá, csupán Cannavaro furcsa ígérete emelte a szakma szintjére a keddi mérkőzéshez látszólag nem kapcsolódó témát: „Ha kiütjük a Liverpoolt, ígérem, újból megnövesztem a hajam!”

A Real Madridot természetesen nem az olasz védő külseje ösztönzi majd győzelemre, hanem az a puszta tény, hogy ha a csapat nem nyer, biztosan nem kerül be a negyeddöntőbe. Emlékezhetünk, a Santiago Bernabéuban lejátszott első mérkőzésen, bár a játék képe a döntetlent indokolta volna, a Liverpool Joszi Benajun fejes góljával 1–0-ra győzött. Az elfogulatlannak éppen nem nevezhető Cannavaro szerint teljesen érdemtelenül.

„Semmit sem tettek azért, hogy megnyerjék a meccset – emlékezett vissza a liverpooliak taktikájára a 35 éves futballista. – A találkozó során végig a kapusuk, Reina ívelgette fel a labdát Kuytnek, és végül ezzel a védekező felfogással találtak egy gólt. Biztos vagyok benne, hogy az Anfield Roadon ugyanezt a szellemiséget követik, éppen ezért minél hamarabb gólt kell szereznünk, csak így tudjuk játékra kényszeríteni őket.”

Benajun madridi góljáról annyit, hogy ahhoz Gabriel Heinze teljesen felesleges szabálytalansága is kellett: az argentin védő ártalmatlan helyzetben lerántotta Dirk Kuytöt, és az ezért megítélt szabadrúgás nyomán született a győztes találat. Nem véletlen, a spanyol sajtó a kialakult helyzetért elsősorban a hátvédet tette felelőssé, egy jegyzetben például arról olvashattunk, hogy „…a Madrid Heinze túltengő hormonjai miatt veszített.”

A helyi média – különösen annak barcelonai része – a légiós mellett elsősorban Vicente Boludán, a Real Madrid ideiglenes elnökén gúnyolódott, aki az első összecsapás előtt a „chorreo” kifejezést említette a Liverpoollal kapcsolatban. A szó a spanyol sportnyelvben azt jelenti: (az ellenfelet) megszórni, legázolni, lemosni.

„Ez volt a chorreo, amelyről beszélt, elnök úr? – kérdezte a Sport katalán sportnapilap a két héttel ezelőtti mérkőzés után. – A Real elnöki széke valamilyen mérgező


folytatás...
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
52 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik