Össztűz alatt a „zebrák”

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.08. 00:24
Címkék

Vastagon benne vagyunk a rá játszásban: mindenki a bírókat szidja. A DAB.Docler–Alba Volán és az NZ Stars–Újpest mérkőzések után is a „zebrák” jelentették a fő témát, amellett, hogy a címvédő kék-fehér, valamint az alap és középszakaszgyőztes lila-fehér alakulat is másodszor győzött a párharcban, azaz egyetlen, vasárnap este megszerezhető győzelemre van a közös döntőtől.

A Dunaújváros-szurkolók egyként az egyébként JT-elnök Árkovics Miklós nyakába varrják, hogy nem sikerült a bravúr. Olyan helyi tudósítás született, amelyben pusztán a 16. és a 20. perc között történtekből vezetik le a vereséget, holott megemlítendő: két vegytiszta szólót is elpazarolt a „Kohász”, ha azokat belövi, győz. A piros mezeseknek egymásután befújt öt kiállítás azonban kettős emberhátrányokba kényszerítette a DAB-ot, amelyből a Volán fordított, s a harmadikban elfáradtak tőle az Acélbikák.

Tényleg mindenki a bírókat szidja, csak van, aki azért, mert úgy véli, még több büntetést kellett volna kiosztaniuk, mondván: a Mol Liga ötödikje szabálytalanul védekezett az EBEL elvben gyorsabb kilencedikje ellen. Abban viszont teljes az egyetértés, hogy a Volán gyenge teljesítménnyel győzött, amire nem lehet magyarázat, hogy Fekete Dániel lábujját ellőtték az első meccsen, ezért nem játszott a másodikon.

A másik ágon iksznél jött a vitatott pillanat: az Újpest szlovák sora éppen azt hitte, betalált, csak Halassy György nem adta meg a gólt, mert a kapu éppen előrehátra mozgott. A vélemények természetesen megoszlanak, mitől is akart kiugrani a helyéről a ketrec: attól, hogy Svasznek Bence ráesett, vagy attól, hogy szándékosan megpróbálta felborítani… A lényegen azonban ez sem változtatott, csak késleltette: a Vladimír Dubek, Ladislav Sikorcin, Jan Zlocha vezette, Juraj Kadlubiak és Igor Rufus nevével teljes szlovák ötös három góllal eldöntötte ezt a mérkőzést is. Továbbá az elődöntő két meccsén húsz pontot szerzett a huszonháromból, így hiába egyik magyar társuk felháborodása, nehéz nem egyetérteni a rivális edzője, Robert Spisák által is osztott véleménnyel, hogy egy erős sora van az Újpestnek. Más kérdés, hogy a Stars azzal sem tudott mit kezdeni eddig.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
16 perce

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
43 perce

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
1 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik