

Kedden és szerdán rendezik a BL-ben a nyocaddöntők visszavágóit. Az első mérkőzéseket nézve a Bayern Münchenek szinte csupán formainak tűnik a visszavágó, miután az első találkozón a Sporting vendégeként 5–0-ra győzött. A többi összecsapás azonban még teljesen nyílt, a kedd sláger mérkőzése a Liverpool–Real Madrid párharca, de a Juventus Chelsea párosítás is izgalmas pillanatokat ígér. A Real Madrid a hétvégén az Atlético Madridot fogadva 1–1-es döntetlent játszott és ezzel véget ért tíz bajnoki óta tartó nyerő szériája. Azonban a Liverpool ellen mindent bele kell adnia, mert idegenben próbálja ledolgozni 1–0-gólos hátrányát, ami az Anfield Roadon nem ígérkezik könnyű feladatnak. A Juventus szintén 1 gólos hátrányból készül a visszavágóra, de a királyi gárdával ellentétben, hazai közönsége előtt próálhatja a Chelsea ellen ledolgoznia a hátrányát. A szerdai játéknap legizgalmasabb találkozójának a Manchester United–Internazionale találkozó ígérkezik. Az első találkozón egyik együttes sem tudott előnyre szert tenni (0–0), így teljesen nyílt a továbbjutás kérdése. A főpróbája mint két együttesnek remekül sikerül, a „vörös ördögök” a Fulhamot győzték le 4–0-ra a FA kupában, míg az Internazionale a bajnokságban a Genoa vendégeként örülhetett sikernek (2–0). A Barcelona bizakodva várhatja a Lyon elleni találkozót, mivel idegenbeli 1–1-es követően ezúttal hazai pályán játszik, hasonló cipőben jár a Porto is mely 2–2-es első mérkőzést követően fogadja az Atlético Madridot. A Roma–Arsenal párharc azonban még komoly izgalmakat hozhat, a Roma 1–0-ra kikapott az első találkozón az Arsenal vendégeként, de hazai pályán roppant jól teljesít, a bajnoki mérlege 9–3–1, míg a londoniak látogatóként nem túl acélosak.
Erős idegzetű, meglepetéseket kedvelő tippmixelők figyelmébe ajánljuk az alábbi, BL-mérkőzésekkel kapcsolatos felvetéseket, alapos megfontolásra:
+ Chelsea a második félidőt gólelőnnyel kezdi a Juventus vendégeként (078.)
+ Ritkán esik ki hazai pályán a BL-ből a Liverpool, de most a Madridban szerzett előnye ellenére is búcsúzni kényszerül (093.)
+ A nagy görög rohamok közepette a Villarreal az első félidő hajrájában vezetést szerez Athénben (105.)
+ A két fővárosi csapat csatáján (Roma-Arsenal) legalább négy gól esik (157.)
+ Az Atletico Madrid az első félidőt előnnyel zárja Portóban (175.)
+ A Manchester-Internazionale rangadó döntetlenre végződik, vagy D-ről, vagy V-ről (186, 187.)