Egyértelmű siker után megérdemelt ünneplés

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék
A Volvo-kupa nyitó napján az olimpiai bajnok magyar válogatott rendkívül magabiztosan győzte le a román nemzeti együttest (9–4).

Jó döntés volt Egerben rendezni a Volvo-kupát. Ennek ékes bizonyítéka volt, hogy az egyik legnagyobb vidéki pólófellegvárban 1500 szurkoló gyűlt össze a magyar­-román meccsre. Nem véletlen a kíváncsiság. Egerben egyébként is sokan szeretik a vízilabdát, ráadásul a pekingi aranyérem megszerzése óta először játszott hazai környezetben a világ legjobb csapata, plusz a románok elleni keretben hét helyi pólósra is számított Kemény Dénes.

Miközben a nap első meccsén a szerbek visszavágtak az amerikaiaknak az olimpia elődöntőjében elszenvedett (10–5) vereségért, a csapatokat kísérő kisgyerekek igyekeztek élni kivételezett helyzetükkel, s megpróbáltak minél több aláírást begyűjteni a szerbek meccse alatt a parton melegítő magyar klasszisoktól.

A Kovács István vezette román válogatott elleni első gólra bő három percet kellett várni, Varga Dénes emberelőnyből szerezte meg a vezetést – talán még sohasem köszöntötte Egerben ekkora üdvrivalgás „Dumi” gólját. A fórokat a folytatásban is értékesítették a mieink, az első négy emberelőnyből négy gól született. A csapatkapitány, Biros Péter viszonylag sokat szerepelt, rajta kívül viszont rendszeresen két sort forgatott a kapitány, így az első negyed közepén újoncot avatott a magyar nemzeti együttes Mátyás Zoltán beállásával.

A magyar válogatott rendkívül motiváltan játszott, a játékosok bátran vállalkoztak, a lelkes (a januári kezdetekhez képest egyre jobban játszó) románok elleni sikert nem fenyegette veszély. Érdekesség, többször is kicsúszott a pólósok kezéből a labda, ami annak tudható be, hogy nem szokták még meg az új labdákat. Kemény Dénes végül mind a tizenöt benevezett játékosának lehetőséget adott, a szereplőket pedig legalább akkora vastaps búcsúztatta, mint amekkora bő egy órával korábban köszöntötte.

Folytatás szombaton a szerbek ellen.

Legfrissebb hírek

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
34 perce

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
40 perce

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
59 perce

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
1 órája

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
1 órája

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik