Hiddink még nem adja oda

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.03.03. 00:33
Címkék

Úgy dőlt el a bajnoki cím, hogy az első helyen álló csapat még csak nem is játszott meccset a Premier League-ben a hét végén. Legalábbis ezt állítja az angol szakírók többsége. A Manchester United újabb végső sikerére elegánsabb bukmékerek csak úgy magukban már nem is adnak oddsokat. Akad viszont olyan honlap, amelyen arra lehet fogadásokat kötni, írnak-e történelmet Alex Ferguson „vörös ördögei”.

Vasárnapi Ligakupa-győzelmével a United ugyanis ebben a szezonban már a harmadik trófeáját nyerte meg (az angliai Szuperkupa, valamint a klub-vb a másik két kincs), s a látnokok szerint nem lehetetlen, hogy a BL-címvédő öt kupát is a vitrinbe tehet májusban. Ezzel történelmet írhatnának az Old Traffordon – az ősi riválisLiverpool 2000ben véghezvitte a „Grand Five”-ot, ám az UEFA-kupában indulva nem nyerhetett Bajnokok Ligáját. (A manchesteriek a BL-ben milánói döntetlennel várják az Intert, az FA-kupában Gera Zoltán Fulhamjén kell túljutniuk először a hét végi negyeddöntőben, a bajnokságban pedig egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is hét ponttal vezetnek a Middlesbrough ellen lebőgő Liverpoollal helyet cserélő Chelsea előtt.)

Pontosan az FA-kupa hétvégi programja miatt, az európai színtér ürességét kihasználva játszanak kedden és szerdán bajnoki fordulót a szigetországban. A Manchesterre a hagyományok alapján rangadó vár Newcastleban, ám a formákat figyelembe véve nem lenne helyes háromesélyesnek tekinteni a találkozót. Igazából Guus Hiddink az egyetlen, aki egyelőre nem adja oda a bajnoki aranyat a legfőbb vetélytársnak – naná, neki mégnincsenek rossz élményei, hiszen amióta Londonba érkezett, háromból három tétmérkőzést nyert vele a Chelsea.

„Látom, mennyire küzdenek játékosaim, higgyék el, májusig még sok minden történhet” – mondtaa holland szakvezető. Ő tudja, csapatának azonban nem lesz könnyű dolga Portsmouthban.

Két magyar is találkozhat egymással a pályán szerda este: az előzetes hírek szerint a hét végén a Hullban élete első gólját megszerző Halmosi Péter, valamint Gera Zoltán is a kezdőben futhat össze a Craven Cottage-en, ráadásul, ha pályára kerülnek, találkoznak is, hiszen ugyanazon az oldalon adódnak feladataik.

Legfrissebb hírek

Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik

Kézilabda
27 perce

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
37 perce

Kilencgólos vereséget szenvedett az olaszoktól a női futsalválogatott

Minden más foci
38 perce

Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
57 perce

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
1 órája

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
1 órája

A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik